The Way I Loved YOU - IV. fejezet

Sziasztok!

Hú, újabb fejezetet hoztam. Úgy tűnik csak egy kis idő kell, meg rengeteg Klaroline jelenet, és csak úgy ontom magamból a fejezeteket xD(értsétek úgy, hogy általában nem szoktam ilyen gyorsan haladni egy történettel). Ezt a fejezetet is baromira élveztem, bár valószínűleg annak köszönhető, hogy szinte csak Klaroline van az egész fejezetben.

Többet nem is mondok, jó szórakozást a fejezethez, és lécci kommenteljetek, ha elolvastátok!:)

És ismét HATALMAS köszönet egyébként mindenkinek, aki komizott. Nagyon örülök mindenkinek:)

The Way I Loved YOU - IV. fejezet

Másnap reggel a nap sugaraira ébredtem. Az első gondolatom, hogy itt vagyok New York kertvárosában, Kollal, amitől elmosolyodtam, aztán eszembe jutott az is, hogy Nik is itt van, amitől rögtön lefagyott a mosoly az arcomról. Kész csoda volt, hogy eddig nem tört ki a katasztrófa, és csak remélni tudtam, hogy a hét végéig nem is fog. Azt azonban elhatároztam, hogy a lehető legkevesebb időt fogom Nik közelében tölteni.

Miután felöltöztem és feltettem egy szolidabb sminket, a mobilomért nyúltam. Még előző este küldött Elena egy SMS-t, hogy hogy megy eddig a hét, csak már olyan későn vettem észre (köszönhetően Kol tökéletes tájékozódó képességének), hogy nem akartam felkelteni, inkább úgy döntöttem, reggel beszélek majd vele. Éppen ezért is tárcsáztam a számát, azonban amikor a 10. csengésre sem vette fel, feladtam. Majd visszahív, ha nála van a telefonja – gondoltam, ezzel zsebre vágva a telefont, és leindultam az alsó szintre.

9 óra körül volt, és tudtam, hogy Kol korán reggel szokott kelni, úgyhogy arra számítottam, hogy mire leérek, arra már ott lent lesz, meglepő módon azonban csak Rebekah-val találkoztam, aki a nappali kanapéján telefonált éppen. Amikor észrevett, felnézett, elmosolyodott, és intve egyet köszönt, de a következő pillanatban pár hevesen kezdett magyarázni valamit a vonal másik felén lévőnek, szóval én is csak intettem neki, és inkább hagytam nyugodtan telefonálni.

A konyha felé mentem, ugyanis kávéra volt szükségem, méghozzá nagyon gyorsan. De a konyha nem volt üres. Esther éppen kifelé jött onnét, Nik pedig éppen a konyhapult előtt állt, valószínűleg a reggelijét csinálta.

 - Jó reggelt, Caroline – mosolygott kedvesen Esther.

 - Jó reggelt.

 - Nem tudom, mit szoktál reggelire enni, de kávét még találsz a gépben, ha bár lehet, hogy meg kell melegíteni – magyarázta a kávéfőzőre mutatva -, Niklaus pedig örömmel elkészít neked bármit…

 - Ha a memóriám nem csal, nem az én barátnőm – kiáltotta ki közbevágva Nik, én pedig halkan felnevettem, próbálva ügyelni arra, hogy Klaus lehetőleg ne hallja meg. Esther is elmosolyodott egy pillanatra, de a mondatát még befejezte.

 - Bármit, amit csak akarsz.

 - Köszönöm – mosolyodtam el, és habár szívesen megnéztem volna, ahogy Nik elkészíti, amit éppen megkívánok, mivel reggelire nem szoktam semmit sem enni, most sem terveztem többet. – De csak iszom egy bögre kávét, annyi elég lesz.

 - Ahogy gondolod. Ha keresnének – fordult vissza még Klaushoz -, kit vagyok a kertben – mondta, majd elment az említett hely irányába, ezzel kettesben hagyva minket Nikkel.

 - Jó reggelt – mondtam egy erőltetett mosollyal, és a kávéfőzőhöz léptem.

 - Neked is – köszönt vissza, és amikor látta, hogy egy bögrét keresek a szekrényekbe, felnyúlt a felette lévőbe, elővett egyet, és felém nyújtotta. Igen, valószínűleg az lett volna az utolsó, ahol kerestem volna.

 - Kösz- motyogtam, és kiöntöttem magamnak a kávét, és belekortyoltam. Hideg volt ugyan, és keserű is a kevés cukor miatt, de pont erre volt abban a pillanatban szükségem. – Egyébként, Kol alszik még? – kérdeztem csak úgy mellékesen, Nik felé fordulva. A srác éppen akkor rakta vissza a hűtőbe a szalámit és a sajtot, és a nyitott ajtó fölött kérdőn nézett rám. – Csak mert a koleszban mindig ő az, aki kirángat az ágyból. Talán eddig még sosem volt olyan, hogy tovább aludt volna, mint én.

 - Annak ellenére, hogy legalább egy óra volt, amikor belopóztatok – csukta be határozottan a hűtő ajtaját Klaus, és a szendvicséhez lépett, amit a konyhapulton hagyott, nekem pedig fennakadt a szemem a kijelentésén -, Kol már legalább két órája fent van. Anya pedig kapva kapott az alkalmon, és adott neki egy listányi tennivalót. Azokat intézi most is. És a lista hosszát elnézve, még egy darabig nem lehet számítani rá – közölte vigyorogva, és az ajtó felé indult, valószínűleg az étkezébe menve.

Nem követtem, semmi kedvem nem volt a beszólásait és az utalgatásait hallgatni reggeli közben. Azt terveztem, hogy nyugodtan megiszom a kávémat, utána pedig amíg Kol visszajön, körbenézek a környéken, ugyanis előző este (hála Kolnak és a sötétnek), nem sokat láttam belőle. Nik azonban az ajtóban megtorpant, és visszafordult.

 -  Tudod, megleptél – jelentette ki, én pedig felvont szemöldökkel néztem rá. – Késő éjjel értek haza, mégis külön szobába mentek el lefeküdni. Mi történt, gond van a paradicsomban? – kérdezte gonosz, gúnyos mosollyal az arcán, én pedig elszámoltam magamban tízig, mielőtt válaszoltam volna, mert abban a pillanatban legszívesebben üvöltöttem volna Nikkel egy sort, hogy törődjön a saját dolgával, de az mégsem jött volna ki jól, úgyhogy csak visszafogtam magam, és akkor nyitottam válaszra a számat, amikor biztos voltam benne, hogy higgadtan tudok válaszolni.

 - Te is engem. Nem gondoltam volna, hogy még mindig nem szoktál le a koslatásról – vágtam neki vissza. – És nem mintha rád tartozna, de ha annyira érdekel, nem akarunk semmit sem elsietni – tettem még hozzá rövid hallgatás után halkabban.

Nik szemöldöke azonnal a magasba szökött.

 - Ti nem akarjátok, vagy az öcsém? – kérdezte gúnyos mosollyal, miközben láthatóan végignézett rajtam. Nem is akartam belegondolni, hogy mik járhatnak a fejében.

 - Mit akar ez jelenteni? – szólaltam meg különösen nyugodtan, mégis még én is éreztem a hangomban a pengeélt.

 - Semmit – vont vállat Nik könnyedén, és szó nélkül kifordult a konyhából, az ebédlőbe menve.

Eredetileg nem akartam utána menni. Eldöntöttem, hogy nem megyek utána, és még abban a pillanatban is ugyanezt akartam tenni, amikor eltűnt az ajtóból, mégis… A kis ördög megszólalt a fejemben, és tudni akartam, mire értette a mondatot, ezért azon kaptam magam, hogy Klaus után mentem. Már csak az étkezőben értem utol – éppen ült húzta ki az egyik széket, és ült le reggelizni.

 - Mit akart az a megjegyzés jelenteni? – ismételtem meg a kérdést, ő pedig két falat között nézett fel rám, majd vagy fél percnyi néma bámulás után felnevetett.

 - Nyugi, Caroline. Csak egy ártatlan megjegyzés volt. Nem volt semmi hátsó szándék benne – emelte fel a kezét nevetve, és habár bólintottam, nem voltam benne biztos, hogy igazat is mond. Hogy nem volt az a mondata egy burokba zárt kritika. – Azt ne mond, hogy azt tervezed, hogy állva iszod meg a kávédat – szakított ki a gondolataimból Nik. – Ülj már le! Nem harapok – kacsintott rám, én pedig megforgattam a szeme, mégis valamiért leültem vele szembe.

Hosszú percekig ültünk úgy ott, némán. Én a kávémat kortyolgattam, Nik pedig a szendvicsét ette. Végül Nik volt az, aki megtörte a csendet.

 - Szóval… - kezdte -, hogy találkoztatok az én drága öcsikémmel?

 - Most komolyan? – kérdeztem vissza meglepetten. – Azt akarod, hogy meséljem el neked, hogyan találkoztam az öcséddel?

 - Ugye tudod, hogy attól még, hogy megismétled a kérdést, nem fog megváltozni? – kérdezte pimasz mosollyal, én pedig visszafojtottam a vigyort, ami a szavaira elő akart törni.

 - Oké, te akartad – adtam be a derekamat, bár maga a szituáció elég abszurdnak tűnt. – Igazából nem volt olyan nagy szám. A barátnőimmel buliztunk egyik este egy klubban, és volt egy részeg fazon, aki rám mozdult. Hála annak, hogy többet ivott a kelleténél, fogta fel, hogy a nem az azt jelenti, hogy nem, és erőszakoskodni próbált. Kol ezt meglátta, és közbeavatkozott.

 - A szőke herceg fehér lovon a megmentésedre sietett? – kérdezte vigyorogva, én pedig megforgattam a szemeimet, de bele kellett harapnom az alsó ajkamba, nehogy elmosolyodjak.

 - Nem tudom, észrevetted-e, de az öcséd minden, csak nem szőke – válaszoltam az utolsó kortyot kiívva a bögrémből, majd letettem azt az asztalra. – És a megmentésére sem volt olyan hatalmas szükség. Még fél percig nem bukkant volna fel, és a pasi tökei bánták volna.

Erre a kijelentésemre hangosan felnevetett, amitől sikerült félrenyelnie a szájában lévő falatot, és vagy fél percig képtelen volt abbahagyni a köhögést. Amikor végül sikerült neki, még midig vigyorogva szólalt meg.

 - De akkor ugye nem találkoztál volna Kollal, és máris nem lenne olyan jó emlék az az este, igaz?

 - Pontosan.

 - Szóval utána mi volt? Meghívott egy italra, és két tequila között megbeszéltetek másnapra egy randit? – kérdezte gonosz vigyorral, én pedig csak megráztam a fejem.

 - Igazából egy italra meghívott, de nem fogadtam el. Aznapra elegem volt a pasikból – vontam meg a vállamat, és amikor Nik kíváncsi arcát megláttam, egy sóhajjal folytattam. – Alig néhány mondatot beszéltünk, egyedül a keresztnevem mondtam el neki, mégis sikerült kinyomoznia valahogy, hogy ki vagyok, és másnap délután megjelent egy szál rózsával az ajtóm előtt.

Az emlékre akaratlanul is elmosolyodtam. Szinte még most is láttam magam előtt a kolesz ajtómban, az egy szál rózsával a kezében, magabiztosan mosolyogva.

 - Kitalálom. Azonnal levett a lábáról.

 - Hát igen – sóhajtottam fel tettetett elábrándozással. – Jó tudni, hogy vannak még olyan pasik, akik tudják, hogy kell felszedni egy csajt – néztem rá bűbájos mosollyal, és nehezemre esett, hogy ne nevessem el magamat.

 - A szívembe taposol – kapott a szívéhez halál komoly arccal. Néhány hosszúra nyúlt néma pillanat után egyszerre nevettünk fel hangosan, és csak nevettünk, és nevettünk, és nevettünk. És jó érzés volt. Nem volt kínos, vagy erőltetett, nem játszottuk meg magunkat, csak úgy nevettünk, mintha nyár meg sem történt volna, és csak most találkoztunk volna. Sem nyáron, sem akkor nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fognak alakulni a dolgok kettőnk között, és képesek leszünk erre, amikor Nik besétált a nappaliba előző nap.

 - Oké, add csak azt a tálat, most vállalom én a mosogatást – álltam fel megfogva a bögrét, miután végre képes voltam abbahagyni a nevetést, habár a mosolyt még akkor nem tudtam lemosni az arcomról, és az említett tál felé nyúltam, ami már néhány perce üresen állt.

 - Micsoda lovagias tett – nyújtotta oda hozzám csipkelődve. – Felvállalod az egyetlen bögre és egyetlen tányér elmosogatását.

 - Tudom, igazi hős vagyok – nevettem a konyhába menet, miközben hallottam, hogy Nik ott jött mögöttem.

 - Álmaidban – motyogta halkan, de nem eléggé, hogy ne halljam meg. Valószínűleg akarta is, hogy meghalljam, ugyanis amikor sértődött arccal hátranéztem a vállam felett, vigyorogva nézett rám.

 - Tudod, most hogy újra átgondolom – gondolkodtam el hangosan, miközben beletettem a két edényt a mosogatóba és megnyitottam a vizet -, lehet hogy meg kéne fogadnom anyukád tanácsát. Nem is lenne rossz egy kis rántotta reggelire.

 - Nem, mi? – kérdezett vissza kimondottan közelről, és ahogy felé fordultam, hogy nevetve visszaválaszoljak, a lélegzetem is elakadt és képtelen voltam bármilyen hangot kiadni. Újra ugyanabban a helyzetben találtam magam – Nik néhány centire volt tőlem, a testem mellett a két kezével a konyhapultnak támaszkodva. A levegő mintha hirtelen több tíz fokot emelkedett volna, a szívem a torkomban kezdett el dobogni, és szinte érezni lehetett a feszültséget kettőnk között.

 - Nem – sikerült kinyögnöm végül, és hatalmas erőfeszítésbe telt, hogy ne az ajkait bámuljam.

 - Nem tudsz most az egyszer megkegyelmezni? – búgta, és azokkal a gyönyörű égszínkék szemeivel mélyen a szemembe nézett, én pedig nem tudtam, mit csináljak. A fejemben azonnal beindultak a riasztók, és tudtam, hogy ennek nagyon rossz vége lehet, és meg fogom bánni, de mintha a testem és az agyam teljesen külön működött volna, és képtelen voltam még csak megmozdulni is, nem hogy kilábalni a helyzetből. Nik pedig mintha csak nyitott könyvként olvasott volna belőlem, még közelebb hajolt, így már a leheletét éreztem az arcomon.

 - Azt hiszem, egyszer képes vagyok rá – mondtam nagyot nyelve, most már egyértelműen Nik ajkait bámulva. A srác ezt nem is hagyta figyelmen kívül, és ismét még közelebb hajolt, amitől az ajkaink már szinte összeértek. Tudtam, hogy később nagyon meg fogom bánni, abban a pillanatban azonban mást sem akartam, csak még egy centit előre hajolni, és újra megízlelni a srác ajkainak ízét. Mintha csak megerősítést vagy ellenkezést várt volna, még egy pillanatra belenézett a szemembe, és amikor az utóbbit nem tapasztalta, a kezét felemelte, és az arcomat a kezei közé fogta.

Egy pillanaton múlt az egész. Már csuktam le a szemem, azonban még mielőtt az ajkaink egymáshoz érhettek volna, éreztem, hogy a telefonom rezegni kezd a zsebembe. A csengőhang csak úgy belehasított a néma csendbe, amitől valamennyire észbe kaptam, és vagy 10 centire elhúzódtam Niktől, bár ő egy millimétert sem mozdult, még csak a kezét sem engedte le.

 - Ezt most… fel kéne vennem – suttogtam rekedt hangon, majd még egy másodpercig Nik szemébe néztem, aztán gyengéden megfogtam a kezeit, és elhúztam az arcomról. Elléptem tőle, miközben több mély levegőt is vettem, és próbáltam nyugodtnak tűnni, de amint kiléptem a konyhából, rohantam ki a házból.

Több méterre az épületből vettem csak ki a mobilomat a zsebemből és néztem meg, hogy ki hív. Elena. Olyan megkönnyebbültség futott át rajtam, hogy alig hittem el. Akkor döbbentem rá, hogy néhány másodpercen múlott csak, hogy megcsókoljam Niket. És megcsaljam Kolt.

 - Éppen most mentettél meg egy orbitális hibától – vágtam bele rögtön a közepébe, amint felvettem a telefont.

____________________

Akkor néhány megjegyzés:
1.) Többen is láttam, írtátok, hogy tetszett a visszatekintős fejezet(aminek egyébként nagyon örülök),és hogy szeretnétek minnél hamarabb olvasni a folytatást. Annyit mondok, hogy a fejemben kb. a 8-9. részig megvannak a történései, és attól függően, hogy az 5. fejezet hogy alakul, lesz vagy a 6. vagy pedig a 7. fejezet a következő visszatekintős fejezet, amiben a vacsorát is lehet olvasni. Bár én inkább a 7. részre mondanám.
2.) Emellett azt is láttam, hogy sikerült Kol szerepét megszerettetnem sokakkal, és kértétek, hogy ne bánjak el vele nagyon. Azt kell mondanom, hogy ebből a helyzetből, ha kiderül, Kolnak mindenképpen fájdalommal jönne ki, szóval...