The Way I Loved YOU - VII. fejezet

Sziasztok!
Végre sikerült befejeznem az új fejezetet. Most csak annyit mondok, hogy ez aznap este folytatódik, ahol a 3. fejezetben abbahagytam, a további megjegyzéseim a fejezet alatt lesznekxD
Jó szórakozást hozzá, és lécci kommenteljetek, ha elolvastátok, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre:)

The Way I Loved YOU - VII. fejezet

Ahogy leállította Nik a motor motorját, kételkedve néztem körbe. Már akkor furcsának találtam, hogy hová is mehetünk, amikor két bukósisakkal megjelent a bárnál, de amikor megláttam a motort, izgatott lettem. Mindig is akartam motor jogsit, de a szüleim sosem engedték, és valaki mögé felülni legalább olyan izgalmasnak tűnt, mint vezetni. És persze az a tény, hogy pont Nik mögött ülhettem, és mindenképpen át kellett ölelnem a derekát, és neki kellett dőlnöm, csak még jobbá tették az egészet. De amikor egy szinte teljesen elhagyatott utcának a közepén állította le a motort, már nem voltam annyira izgatott, és az a furcsa érzés, ami a bárnál elkapott, ismét elő jött.

 - Ide jöttünk? – kérdeztem óvatosan, miután elengedtem a derekát, és levettem a bukósisakomat, és kérdőn néztem rá, ő pedig hátrapillantott azzal az eszméletlenül édes mosolyával, amitől éreztem, hogy a hasamban lévő pillangók felébredtek, és erősen elkezdtek repkedni a gyomromban.

 - Igen, ide – válaszolta, és leszállt a motorról, majd nyújtotta a kezét az én sisakomért, amit automatikusan oda is adtam neki, de leszállni már nem szálltam le a járműről.

 - Biztos, hogy ide jöttünk? – kérdeztem azt az épületet, ami előtt megálltunk. Egy egyszerű, teljesen átlagos bolt volt, aminek az ajtaja fölött a „Danny’s Tools” név volt, és ez, meg a kirakat alapján, barkács felszerelést árulhatott. Nem feltétlenül a legjobb első randi helyszín.

Ez a gondolat valószínűleg az arcomra is kiülhetett, ugyanis a következő pillanatban Nik hangosan felnevetett, és úgy szólalt meg.

 - Miért is? – kérdezte felvont, kihívó tekintettel, és látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet, és hogy nagyon kíváncsi a válaszomra. Vagyis megint sikerült belecsöppennem az egyik hülye játékába. Remek.

 - Hát, csak… tudod… - túrtam bele a hajamba, és próbáltam megtalálni a megfelelő szavakat, amikkel úgy tudom kifejezni magam, hogy nem bántom meg. Bár, azt a vigyort elnézve, ami az arcára volt kiülve, miközben próbálkoztam, valószínűleg az sem sértette volna meg, ha mindennek elhordtam volna a helyet. – Nem éppen egy megszokott vacsora helyszín… És hát, elég elhagyatott is… Meg… egy barkács üzlet, Nik! – fakadtam ki a végén, közben pedig látszott Nikken, hogy nehezen tudja visszatartani a nevetését. Vagyis éppen erre a reakcióra számított. – Mit is csinálunk itt?

 - Már mondtam, ide jöttünk – mondta, egy pillantást hátra vetve az üzletre. – Az egyik ismerősömé a bolt, és mivel ezen a héten éppen nyaral, megkértem, hogy had használjam ma este.

 - Még mindig nem tudom, mit csinálunk itt – ráztam meg a fejem, és nagyon reménykedtem benne, hogy ez az egész csak egy előjáték, és bármelyik percben elnevetheti magát, visszaül a motorra, és elmegyünk az igazi helyre, ahol vacsorázni fogunk. Hát, ez nem jött be.

 - Vacsorázni fogunk – válaszolta halál nyugodtan, amire nekem az egekbe szaladt a szemöldököm.

 - Itt? Egy barkács boltban? – kérdeztem a háta mögötti boltra mutatva, és komolyan nem akartam hinni a szememnek, közben pedig magamat ostoroztam, hogy miért is mentem én bele az egész vacsora dologba. A borzalmas szövegei után gondolhattam volna, hogy az ízlése sem sokkal jobb, de abban a helyzetben, ott, az elhagyatott utcán már nehéz lett volna visszakozni, úgyhogy inkább csak tettettem az értetlent, az tűnt a legjobb megoldásnak.

 - Igen, itt – bólintott Nik, majd még az előtt megragadta a kezemet, ami a boltra mutatott, mielőtt visszahúzhattam volna, és gyengéden megrántott, jelezve, hogy szálljak le a járműről. – Higgy nekem, jól fogod magad érezni. A külső nem minden.

 - Ez aztán a bíztató – motyogtam az orrom alá halkan, miközben leszálltam a motorról, és elindultam Nik után, aki már a bolt zárjába dugta be a kulcsot, és fordította el azt. Néhány lépés után azonban ismét megtorpantam, és összeszűkült szemekkel néztem rá. – Ugye nem fogsz most előrántani hirtelen egy kést valahonnét, és gyilkolsz le a következő trófeádként?

Nik felvont szemöldökkel nézett hátra a válla fölött, ami valami olyasmit sugallt, hogy „Ezt most komolyan gondolod?”, majd néhány másodperc múlva csak nevetve megrázta a fejét, és visszafordulva az ajtóhoz, kihúzta a zárból a kulcsot, kitárta az ajtót, majd ellépett előle, előre engedve engem.

 - Megnyugodhatsz, semmi ilyesmit nem tervezet – nyugtatott meg.

 - Pisztoly?- kérdeztem, de már csak viccből. A szám sarkában ott bujkált a mosoly, amit visszafojtottam.

 - Semmi. Ha akarod, át is tapogathatsz, hogy biztosra menjél – emelte fel a két kezét, és hatalmas kaján vigyor jelent meg az arcán.

 - Élveznéd, mi?                                                                    

 - Nem is kérdés – vágta rá azonnal a választ Nik, én pedig megforgattam a szemem, majd teljesen megfeledkezve minden kétségemről bementem a boltba. Már jó pár lépést bent voltam, amikor rájöttem, hogy attól még, hogy bent vagyok, nem tudom, hová is kellene mennem. Erre a gondolatra megtorpantam, hátrafordultam, és pont azt láttam, ahogy Nik bezárja belülről az ajtót.

 - Merre? – kérdeztem, amire felnézett, majd azzal a lendülettel, amivel kihúzta a kulcsot a zárból, egyszerre zsebre is vágta.

 - Hátra, az irodába, aztán fel a lépcsőn – mondta a bolt végében lévő ajtó felé bökve a fejével, én pedig már indultam is, amikor a következő pillanatban megjelent előttem az épület képe, amitől ismét megtorpantam.

 - Egy szintes az épület – mondtam kérdőn felé fordulva.

 - Igen, tudom – vonta meg a vállát Nik, és ahogy elém ért, megfogta a derekamat, és úgy fordított az ajtó irányába, majd adta meg a kezdő lökést. Miközben elindultam, nyeltem egyet, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a pillangókat, amikor most feléledtek, és a torkomban dobogó szívemet.

 - Akkor hová megyünk? A tetőre? – kérdeztem felnevetve. Én csak viccnek szántam, ő azonban halál komoly hangon válaszolt.

 - Pontosan.

 - Várj, most csak vic… - torpantam meg a választól, de végül a mondat közepén megakadtam, és megráztam a fejem. Miért is kérdezek egyáltalán én még ilyet? Viccel? A rossz szövege és a barkácsbolt után simán számíthattam volna erre is. Végül is, hogy nézne ki, ha a kalapácsok meg a fúrók között ennénk? A tető ebben a helyzetben tényleg sokkal jobb hely. Ez vagy egy pillanat leforgása alatt futott át az agyamon, majd szó nélkül indultam tovább, de meg mertem volna esküdni, hogy mögöttem Nik azzal a már jól ismert mosollyal az arcán követ.

Ahogy felértem a tetőre, azonnal visszavontam minden kétségemet afelől, hogy nem jó helyen járunk egy randihoz. Habár ez az épület elejéről nem látszott, de olyan helyen fekszik, hogy tökéletes rálátása van a Hollywood feliratra, ami arra a tekintetre nézve, hogy szinte már teljesen lement a nap, és majdnem teljes volt a sötétség, ki volt már világítva.

De nem ez volt minden. Ugyanis néhány másodperccel azután, hogy rácsodálkoztam a feliratra, mögöttem Nik is felért a tetőre, majd egy hangos kattanás hallatszott, és az egész tető fényárba tört ki, megvilágítva ezzel olyan részeket is, amit eddig a félhomály miatt nem lehetett látni. A fény a tető egész részére felszerelt égősorok következtében volt, ami gyönyörű és romantikus is volt egyben, a tető közepén pedig egy kisebb asztal állt, két személyre megterítve.

Szóhoz sem jutottam, csak döbbenten lépdeltem beljebb a tetőn, és forogtam körbe, hogy mindent láthassak. Sosem néztem volna ki Nikből, hogy egy ilyen romantikus gesztusra is képes, főleg azt nem, hogy ezt az első randin.

 - Tetszik? – suttogta hátulról a fülembe, ahová néma csendben lopózott egyébként, én pedig megrezzentem a hangjától, annyira le voltam foglalva a látvánnyal, de a kérdésére képtelen voltam nem elmosolyodni.

 - Gyönyörű – suttogtam én is, majd kíváncsian fordultam felé. – Ezt az egészet te egyedül csináltad? – kérdeztem körbemutatva az égőkre, a szemmel kötve a kezemet, mert tudtam, hogy olyan közel állt hozzám, hogy ha nem azt csinálom, valószínűleg képtelen lettem volna nem az ajkait bámulni. Azzal pedig elég hamar elárultam volna azt, hogy teljesen elvarázsolt. Már ha a helyre lévő reakcióm miatt nem gondolja már most ezt.

 - Igen, de nem olyan nagy dolog, mint amilyennek látszik – vonta meg a vállát, és oldalra döntve a fejét mélyen a szemembe nézett, amivel rabul ejtette a tekintetemet. Nem tudom, meddig állhattunk úgy, egymás szemébe nézve, de az biztos, hogy nekem egy pillanatnak tűnt.

Amikor ráeszméltem, hogy mit is csinálok, és hogy az egész szituáció hogy is nézhet ki kívülről, azonnal magamhoz tértem, és  kettő lépéssel hátrébb léptem, elszakítva ezzel a tekintetemet Nikkétől, és a figyelmemet a kétszemélyes asztalra fordítottam. Nem volt semmi extra, mégis szép, ízléses volt, pont elég. Az azonban már az első pillanatban feltűnt, hogy habár meg van terítve, kaja sehol sincs, szóval kérdőn néztem Nikre.

 - És mit fogunk enni? – kérdeztem, amire kínosan elmosolyodott, és beletúrt a hajába.

 - Hát, nem a főzőtudományomról vagyok híres, ezért nem akartam ezzel elrontani az estét, szóval… pizzát rendeltem – mondta, és látszott rajta, hogy ezzel a részével egyáltalán nem elégedett az estében, és habár az első pillanatban nekem is furának tűnt, de ahogy végiggondoltam, igaza volt. Éppen hogy csak találkoztunk, nem ismerjük még egymást, és a pizza talán az a kaja, amit mindenki szeret. Azzal nem lehet hibázni. Már éppen nyitottam is volna a számat, amikor megcsörrent Nik mobilja, és ahogy kihúzta a zsebéből, és ránézett, halványan elmosolyodott. – Ami itt is van – mondta, majd felvette a telefont, de csak fél füllel figyelt rá, mert még gyorsan odaszólt nekem is. – Mindjárt jövök, addig várj meg itt – kérte, majd eltűnt az ajtóban.

…

 - Az biztos, hogy errefelé még sosem láttalak – jelentette ki hirtelen Nik engem méregetve. Már vagy egy órája befejeztük a vacsorát, és míg én egy üveg sör, addig ő egy fél literes ásványvízzel a kiültünk a tető párkányára, és ott beszélgettünk, amikor Nik hirtelen témát váltott, és ezt a kijelentést tette. -   Úgy értem, a környékbelieket elég jól ismerem, és te nem voltál ismerős, amikor megláttalak a bárnál. Szóval, mi hozott ide L.A.-be?

 - Apám itt lakik, és anyu ide küldött, hogy töltsem vele a nyarat -  vontam meg a vállamat kelletlenül. Nem szívesen beszéltem erről a témáról, de valamiért elfogott az a belső érzés, hogy ha Nik tovább kérdezgetne, neki valószínűleg elmondanék mindent. És ezt az érzést nem tudtam hová tenni.

 - Elváltak? – csak ennyit kérdezett, és ahogy ránéztem, már nem az a lemoshatatlan vigyor volt az arcán, mint alig egy perccel ezelőtt, hanem egy bátorító arc, de mellette egy kevés kíváncsiság is feltűnt.

 - Igen.

 - Had találjam ki: nem bírod az új csaját? – kérdezte felvont szemöldökkel, és ahogy belegondoltam a szituációba, felhorkantam.

 - Ha legalább nő lenne – jegyeztem meg motyogva, de nyilván nem elég halkan, ugyanis a következő pillanatban Nik szemöldöke a magasba szaladt, de szerencsére nem szólt semmit. Érezte, hogy nem akarom, helyette csak bátorítóan elmosolyodott.

 - Ha eleged lenne belőlük bármikor, nyugodtan hívj – ajánlotta fel, amitől akkorát dobban a szívem, hogy csodálkoztam, hogy Nik nem hallotta meg. Vagy hogy nem esett ki a szívem a helyéről.

 - Köszi – mosolyodtam el, amitől neki is megjelent a szája sarkában egy kisebb vigyor, én pedig úgy éreztem, ezt a témát eléggé kitárgyaltuk erre az estére, szóval témát változtattam. – És téged mi hozott ide L.A.-be?

 - Meló – válaszolta. – Még néhány éve jöttem ide, mert kaptam egy egész jó ajánlatot, és valahogy itt ragadtam.

 - Mit csinálsz?

 - Ingatlan ügynök vagyok.

 - Akkor innét ismersz ennyi embert, igaz? – kérdeztem, mire felnevetett, és csal bólintott.

 - Bár ezt a boltot kivételesen nem én adtam el – tette hozzá, én pedig felnevettem.

 - És honnét költöztél ide?

 - New York.

Amint kimondta a város nevét, rögtön Elena jutott eszembe. Neki az álomvárosa New York, minden is az volt, és az biztos, hogy addig nem fog nyugodni, amíg el nem jut oda. És most, hogy végre olyan hosszú huza-vona után összejött Damon Salvatore-ral, valószínűleg nem fog sokáig várattatni ez a kirándulás sem, volt egy olyan érzéseim. De azt is sejtettem, hogy ha ezt elmesélem Elenának, meg fogja enni a sárga irigység.

 - Biztos szép lehet – csak ennyit válaszoltam Niknek, mosolyogva, majd belekortyoltam a sörömbe.

…

 - Nem tetted meg – nevetett fel hitetlenkedve Nik, miközben megrázta a fejét, én pedig csak erősen bólogattam.

 - De, megtettem!

 - Nem hiszem el! – jelenttette ki, én pedig nevetve csak megráztam a fejét.

 - Pedig megtörtént. Ha nem hiszed el, akkor is megtörtént – vontam vállat, mint aki beletörődött, hogy nem fognak neki hinni, és pont ezzel elérve azt, hogy Nik kérdőn felvonja a szemöldökét.

 - Tényleg felpofoztad a csajt? – kérdezte még mindig hitetlenkedve.

 - Igen – vágtam rá azonnal, Nik pedig ismét felnevetett a heves reakcióm láttán. – Hé, még csak tizennégy voltam! És ő volt az első pasim. Még jó, hogy felpofoztam, amikor megláttam a csajt vele csókolózni.

 - Ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy akkor már nem voltatok együtt – csipkelődött Nik.

 - Igen, volt vagy két tanórával azután, hogy dobott a srác – mondtam tettetett sértődöttséggel, mire a következő pillanatban a szívem majd kiugrott a helyéről, mert átkarolta a vállamat, és röviden megölelt.

 - Ne is törődj vele, egy seggfej volt – suttogta a fülembe, és már el is engedett. Vége volt, még azelőtt, hogy felfoghattam volna, hogy mi történt, mégis, ahogy levette a vállamról a kezét, olyan érzés volt, mintha égetett volna a bőröm azokon a helyeken, ahol hozzám ért, szívem heves dobogásáról már nem is beszélve.

 - Igen, az volt – ennyit sikerült kinyögnöm, és hogy ne tűnjön neki fel, hogy képtelen vagyok bármi más értelmes dolgot mondani, gyorsan inkább felhajtottam az üvegben lévő maradék sört, hogy ezzel időt szerezzek magamnak, hogy kitisztítsam az agyamat.

…

 - Nagyon jól éreztem magamat az este – mondtam, miközben odaadtam Niknek a sisakot, és leszálltam mögüle a motorról. Őszintén szólva arra számítottam, hogy erre a kijelentésemre kapok egy elégedett vigyort, majd egy szimpla köszönéssel elszáguld, de ehelyett levette ő is a bukósisakot, és ő is leszállt a motorról.

 - Örülök – mondta egyszerűen, miközben megállt néhány centinél nem távolabb tőlem, és mélyen a szemembe nézett. Felemelte a kezét, és végigsimította az arcomon, én pedig az ajkamba haraptam. Tudtam, hogy mit akar csinálni, és legszívesebben átugrottam volna a tisztelet köröket, és rögtön rátértem volna, de nem csináltam semmit. Elhatároztam, hogy nem én fogom megtenni az első lépést, és azt sem fogom kimutatni, hogy mennyire akarom, hogy megtegye, ezért csak oldalra döntöttem a fejem, és úgy szólaltam meg.

 - És most mi lesz? Megint fogadni akarsz? – kérdeztem gonosz mosollyal az arcomon, amitől Nik röviden felnevetett, majd hirtelen megragadta a csípőmet, és magához húzott, ezzel az egyébként is kevés távolságot közöttünk lecsökkentve néhány milliméterre, közben pedig egy pillanatra sem szakította el a tekintetét az enyémről.

 - Attól függ – búgta, és éreztem a meleg leheletét az arcomon. Nem tudom hogy csinálta, hogy olyan könnyedén tartotta a szemkontaktust, de nekem nagyon nehezemre esett nem az ajkait nézni. De nem néztem rájuk, még csak egy pillanatra sem.

 - Mitől? – suttogtam.

 - Mit gondolsz azokról a pasikról, akik megcsókolják a lány az első randi végén? – kérdezte, még jobban előrehajolva, de az ajkai még mindig nem érintették az enyémeket, és most már képtelen voltam visszafogni magam, és lepillantva az ajkaira válaszoltam.

 - Nem is tudom. Te mit gondolsz azokról a lányokról, akik hagyják, hogy megcsókolják őket az első randin? – kérdeztem vissza, és a mondat végén kajánul mosolyogva felnéztem rá.

Egy hosszúra nyúlt pillanatig farkasszemet néztünk, majd Nik habozás nélkül előre dőlt, teljesen eltűntetve ezzel a távolságot kettőnk között, az ajkait az enyémekhez érintve. Ez nem olyan csók volt, mint a korábbi kis szájra puszi. Az egy kis semmiség volt, ez viszont egy szenvedélyes, felkavaró, és mindent elsöprő csók volt. Olyan, amibe még akkor is beleremeg a lábad, amikor utólag rágondolsz, nemhogy akkor, amikor éppen átéled.

Nem tudom, meddig csókolózhattunk, teljesen elvesztettem az időérzékemet, de amikor végül elváltunk egymástól levegőért kapkodva, és a szemembe nézett, egyetlen egy gondolat futott át az agyamon: ha létezik első látásra szerelem, ez biztos, hogy az volt.

____________________

Akkor néhány megjegyzés:

1.) Nem tudom, hogy van ez, de úgy tűnik a múltas fejezeteket valahogy sikerül mindig extra hosszúra terveznem. Így voltam ezzel a 3. fejezettel is, és most is. A 3. fejezetnél eredetileg még ez a bizonyos vacsi is bent lett volna a végén, de ahogy elnézem a mostani fejezet hosszát, nem hiszem, hogy meg tudtam volna írni annyival rövidebben.xD És lehet, hogy nem tűnt fel, de ez is hosszabb, mint az átlagos fejezetek.

2.) Őszintén szólva, hihetetlenül élvezte ezt a fejezetet is. Az, hogy Klaus romantikusabb oldalát is megmutattam, kész élvezet volt, mégis a legjobban azt hiszem, a kettőjük közötti feszültséget élvezem írni.

3.) Az utolsó mondatot ne gondoljátok elsietettnek, ugyanis ez volt a tervem már a legelejétől fogva. Emlékeztek még az első fejezetben lévő Elena/Caroline beszélgetésben elhangzott fél mondatra? "Nem baj az, hogy Kollal egy hónap után sem érzem azt, hogy szerelmes lennék belé, amikor azonban nyáron megismertem..." Na, itt pont erre utaltam:)

4.) Végül, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy mikor lesz a következő múltas rész. Egyenlőre a fejemben a jelenben lejátszódó események vannak még csak meg 2-3 fejezetnyire előre kidolgozva/vázlattal, szóval most arra koncentrálok, de azért azon is gondolkozom majd, hogy mikor is lehetne a következő;)