2013. augusztus 13., kedd

Életjelentés

Oké, kezdjük egy jó hírrel ezt a bejegyzést: nem haltam meg. Élek, virulok; talán a nyári szünet egy picit unalmas, de azt hiszem ezzel még megbirkózom.
Wow, majd háromnegyed éve, hogy írtam ide. Jó régen volt... Azóta nem szívódtam teljesen fel, legalábbis ami az írást illeti. Magamnak írogattam, plusz az ötleteimet sorra vezetem, amikből remélhetőleg egy nap majd megvalósult, kész történetek is lesznek. Ezen kívül belecsöppentem a tumblr szerepjáték világába, és azóta sem tudtam onnét kikászálódni, nem mintha annyira panaszkodnék miatta. De ez nem is lényeges.
Nem tudom, hányan azon közül, akik olvasták a Klaroline történetemet fogják ténylegesen olvasni ezt, de akik olvassák és még mindig érdekli őket az írásom, azoknak van még egy jó hírem: visszatértem.
Na, ne értsétek félre, nem a DLMGJY folytatása jön. Akármennyire is szeretem a történetet, és mindig is különleges helye lesz a szívemben a karaktereknek és a világnak, amit alkottam számukra, de a sorozat olyan szinten elszúrta számomra a róluk való írást és a múzsámat hozzá, hogy egyszerűen nem tudom folytatni. Szerettem írni, és talán majd egyszer újra megjön hozzá az ihletem és be is fejezem, de az nem most lesz.
Viszont, aki szereti a Teen Wolfot, az most örüljön, ugyanis az új történetem egy Teen Wolf fanfic lesz. Mivel ez az oldal szinte teljesen Klaroline centrikus, ezért úgy döntöttem, hogy egy új blogot csinálok számára, szóval ezentúl aki tőlem szeretne valamit olvasni, az itt találhat meg: http://someone-to-save-you.blogspot.hu/ A történet egy Peter Hale/saját szereplős sztori, és már jó régóta érlelődik bennem, szóval a főbb történetszálak és a csavarok már megvannak az agyamba, a kérdés csak az, hogy milyen gyorsan sikerül eljutnom azokig. Az oldalon már olvasható a rövid története a sztorinak, és az első fejezet már a holnapi nap folyamán valamikor olvasható lesz a blogon. Szóval, akit érdekel, az látogasson el oda, engem biztos meg fogtok találni ott.
Remélem néhányotokkal, akik velem tartottak a TWILY és a DLMGJY során, itt is találkoztok és ismét csatlakoztok hozzám, ahogy megpróbálok egy remélhetőleg izgalmas és érdekes sztorit bemutatni nektek.
Puszi