Nem leszek

Hali!

Tudom, hogy valószínűleg az új fejezetet várjátok, de sajnálom, ezt most már nem fogom tudni hozni. Holnap utazok táborba, és az elmúlt héten sem időm, sem energiám nem volt megírni az új fejezetet, szóval a következő fejezet jövő hét vége előtt nem fog jönni, sajnálom.
Addig is mindenkinek kellemes nyarat!:)

Don't Let Me Go Just Yet - VI. fejezet

Hali!:)

És végre itt van az új fejezet:) Ahogy már korábban is ígértem, végre megjött az a Delena rész, amiről beszéltem. Remélem örültök ennek a fejleménynek:)

Egyébként akit érdekel, a jobb oldalra kitettem a történet rövid leírását, amiben egy kisebb spoiler is van, kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok, mi fog történni. Csak annyit mondok vele kapcsolatba, hogy Nirvi, Sleepy, semmi köze sincs a dologhoz egy zongoránakxD

Jó szórakozást a fejezethez, és lécci írjatok komit, ha elolvastátok:)

Don't Let Me Go Just Yet - VI. fejezet

 - Kérlek mond, hogy Elenának nem volt igaza – motyogtam magamnak, ahogy bementem utána a nappaliba. Első ránézésre idegesnek tűnt, de nem tudtam eldönteni, hogy miért lehetett. Átfutott az agyamon, hogy talán pont azért, mert ha tényleg Elena elméletének van igaza, akkor legalább egy pofonra tőlem is számíthat, de azonnal ki is vertem a fejemből. Damon szerette Elenát. Nem szakítana hirtelen vele. Aztán eszembe jutott Nik, és hogy előző nyáron ő is úgy tűnt el, hogy igazából nem akart, és abban a pillanatban elhatároztam, hogy ha ez a helyzet, akkor akárhogyan, de kiverem még csak a gondolatát is Damon fejéből.

 - Kérlek mond, hogy nem azért jöttél, hogy ahhoz kérj segítséget, hogy hogyan is szakíts Elenával, mert rájöttél, hogy hibát követtél el – hadartam el egy levegővel, hihetetlen gyorsasággal, mert biztosra akartam menni, hogy ez még csak az eszébe sem jutott. Damon döbbenten nézett rám egy pillanatra, mintha nem értette volna, hogy mit kérdezek; vagy azt, hogy egyáltalán miért fordult meg ilyen a fejemben.

 - Nem, persze, hogy nem – rázta meg a fejét, és összevont szemöldökkel fürkészett. – Miért? – kérdezte, és az, hogy nem szóltam semmit, megadta neki a választ. – Elena… Ezt gondolja Elena? Hogy szakítani akarok vele?

 - Valami… ilyesmi – túrtam bele a hajamba, és legalább az miatt megnyugodtam, hogy nem kell majd Elena összetört szívével foglalkoznom. Elég lesz a sajátom is… Nem, erre még csak gondolni sem szabad. Minden rendben lesz, amikor elmondom Niknek, és pont. Most pedig lehet törődni Damonnel – aki időközben mondott valamit, csak el voltam foglalva a saját gondolataimmal, és nem értettem, hogy pontosan mit. Már éppen nyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem, mit is mondott, amikor idegesen megismételte a kérdést.

 - Mégis miért hiszi ezt Elena?

 - Furán viselkedsz.

 - Mi van? – kérdezett vissza ingerülten, én pedig védekezőn felemeltem a kezem.

 - Én csak azt ismétlen, amit Elena mondott – magyaráztam, és Damonnak nem kellett kinyitnia a száját, hogy tudjam, azt akarja tudni, hogy pontosan mit mondott Elena. – Csak annyit mondott, hogy folyamatosan bámulod, amikor azt hiszed, hogy nem látja, és hogy furán viselkedsz. Ő sem tudta megmagyarázni, hogy hogyan, vagy hogy mi volt annyira furcsa benne, csak érezte, hogy másképp viselkedsz, és kicsit megijedt. De nem akarsz vele szakítani, szóval nincs semmi gáz.

 - Igen, nincs semmi gáz – nyugodott kicsit meg Damon, én pedig várakozón figyeltem. Körbenézett a szobában, mintha mindent tüzetesen megfigyelt volna, közbe pedig kereste a megfelelő szavakat, hogy hogyan fejezze ki magát. Vagy csak azon gondolkozott, tényleg jó ötlet volt-e pont hozzám fordulni, nem tudom.

 - Damon, elmondanád végre miért jöttél? – kérdetem, miközben összefontam a kezemet a mellkasom előtt. – Nekem is van dolgom, és…

 - Meg fogom kérni Elena kezét – vágott közbe, és lepett meg hirtelen a tervével. Bár talán a sokkolt szó jobban illett a helyzethez. Ez annyira váratlanul ért, mintha Nik hirtelen beállítana, és azt mondaná, hogy három gyereket szeretne, de azonnal. Igen, lehet, hogy Nik volt a baba ellenes, de amikor megismerkedtünk elmondta, hogy csak azért élt ilyen Casanova életet, mert minden lány, akivel összejött, vagy csak a pénzét akarta, vagy pedig csak egy menetre kellett. De Damon nem ilyen volt. Ő élvezte ezt, és éppen ezért volt már az is meglepő, hogy amikor megismerkedtek Elenával, képes volt egyáltalán egy normális kapcsolatra. Most pedig ott állt előtte, és éppen arra készült, hogy megkérje Elena kezét. Hogy megkérje Elena kezét.

Megkéri Elena kezét.

Ez az egy mondat visszhangzott a fejembe, és amikor már sokadszorra ismétlődött, végre sikerült felfognom. Damon meg fogja kérni Elena kezét. És ebben a pillanatban felsikítottam, a szám elé kaptam a kezem, és mint egy őrült, vigyorogni kezdtem (habár ebből Damon semmit sem látott, mivel ugye a kezem a szám előtt volt). Egy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, és a nyakába vetettem magamat, de úgy, mintha Elena már régen igent mondott volna rá. Damon először értetlenül állt, mint a cölöp, majd egy óvatos mozdulattal ő is megölelt, de egyértelműen érződött rajta, hogy nem tudja, pontosan mit kellene csinálnia. Valószínűleg a menyasszonyának a legjobb barátnője még nem ugrott a nyakába.

Mert igen, Elena a menyasszonya volt. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy igent fog mondani Damonnek. Mindennél jobban szerette a férfit, és ez olyan egyértelmű tény volt, mint hogy a Nap minden reggel felkel, este pedig lemegy.

 - Istenem, annyira örülök nektek! – jelentettem ki, amint kiváltam az ölelésből, Damon pedig idegesen a hajába túrt.

 - Még meg sem kértem, Caroline, és te már úgy beszélsz, mintha három nap múlva lenne az esküvő – nevetett fel, én pedig megforgattam a szemem.

 - Csak biztos vagyok benne, hogy igent fog mondani – vontam meg a vállam magyarázatként.

 - Annak én csak örülni tudom – vigyorodott el Damon, és én is elmosolyodtam.

 - Nyugi, igent fog mondani – mondtam bíztatóan, majd eszembe jutott, hogy Damon első mondata az volt, hogy szüksége van a segítségemre, szóval kíváncsian kérdeztem: - Mit tervezel?

 - Igazából arra gondoltam, hogy a szülinapján kérném meg. Valami különlegeset szeretnék, és a születésnapja pont jövő héten lesz, ezért arra gondoltam, hogy aznap lepem meg. Gondoltam főzök valamit, aztán kettesben eltöltünk egy romantikus vacsorát, és utána.

 - Biztos, hogy Elenának is tetszeni fog. És hidd el, ki fog ugrani a bőréből, amikor meglátja a gyűrűt, mint ajándékot. És tuti, hogy igent fog mondani – tettem hozzá még csak úgy mellékesen, Damon pedig elvigyorodott. Egyértelműen tetszett neki ez a gondolat. – És az én segítségem miért kell?

 - Először is, mint hogy kiderült, azt hiszi, hogy szakítani akarok vele, szóval jó lenne, ha erről a hülyeségről lebeszélnéd – mondta, én pedig bólintottam, mire folytatta -, és nagyon leköteleznél, ha segítenél a gyűrű kiválasztásában. Ha én mennék egyedül, biztos, hogy sikerülne a legcsicsásabbat választanom, vagy csak szimplán olyat, ami nem tetszik neki, és azért te jobban ismered az ékszerek területén az ízlését, mint én.

 - Biztos vagyok benne, hogy akármit vennél, tetszene neki – mondtam, de amikor megláttam az arcát, még gyorsan hozzátettem -, de örömmel segítek. A holnap délutánhoz mit szólsz? – vetettem fel az időpontot. – Elena azt mondta, hogy Jeremy-vel, Jennával és Alaric-kal fognak elmenni valahová, és addig nem lenne feltűnő, ha csak úgy eltűnnél.

 - Nekem megfelel – vonta meg a vállát, majd elindult kifelé a házból, de az ajtóban megtorpant, és visszanézett. – Meddig maradsz? – kérdezte.

 - Eredetileg a hét végéig terveztem, de most, hogy tudom, hogy megkéred a kezét Elenának, a szülinapjáig mindenképpen maradok – feleltem, majd elvigyorodtam. – Muszáj látnom, hogyan reagál a lánykérésedre.

 - A kettesben elköltött romantikus vacsorának melyik részét nem érted? – szökött fel magamra a szemöldöke, én pedig felnevettem.

 - Nem úgy értettem, hogy pont azt, ahogy megkéred, bár azt is szívesen megnézném, nem mondom. Arra értettem, hogy utána Elena biztos el fogja mesélni, és nem telefonon akarom, hogy elmondja. Az úgy nem az igazi.

Damon csak bólintott.

 - Köszönöm – mondta, én pedig elmosolyodtam.

 - Ugyan, semmiség – legyintettem, és Damon megfordult, hogy elmenjen, de miután kilépett az ajtón, ismét visszafordult.

 - Ugye nem kell, hogy megkérjelek rá, hogy ez maradjon kettőnk között, igaz?

 - Dehogy kell! – vágtam rá azonnal. – Cipzár van a számon – húztam el a kezem a szám előtt, mintha csak cipzárt húztam volna be, hogy ezzel nyomatékosítsam a szavaimat. – Tőlem nem fogja senki sem megtudni, főleg nem Elena.

 - Kösz – mondta, majd végre elköszön, és elment.

Miután becsuktam mögötte a bejárati ajtót, a kezem azonnal a zsebembe csúszott, és miközben a szobámba siettem, elővettem a telefonomat. Amikor ledőltem az ágyra, már kicsengett a vonal.

 - Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte Nik azonnal, amint felvette, én pedig elvigyorodtam. Miközben Damonnel beszéltem, teljesen elfelejtettem, hogy a lehető legrövidebbre fogjam a beszélgetést, mert Nik vár rám, de most újra eszembe jutott, hogy Damon mit is szakított félbe, és a hátamra fordulva kényelembe helyeztem magamat.

 - Damonnel kellett egy-két dolgot megbeszélnem – próbáltam olyan nyugodtnak, és hétköznapinak hangzani, amennyire csak lehetett, de úgy tűnik, nem sikerült, mert a következő mondata Niknek csak ennyi volt:

 - Mi történt?

 - Honnét tudod, hogy történt valami? – kérdeztem vissza meglepetten.

 - Izgatott vagy. És mielőtt megkérdeznéd, hogy ez honnét tudom, mert a hangod valamivel magasabb lesz, amikor izgatott vagy, és most is magasabb, vagyis történnie kellett valaminek ahol, hogy izgatott legyél – magyarázta, és újra meglepett azzal, hogy mennyire ismer, és ismét rájöttem, mennyire is szeretem.

 - Honnét tudod, hogy nem éppen az miatt vagyok izgatott, hogy folytassuk azt, amit Damon félbeszakított? – kötözködtem, pedig nagyon is igaza volt. De ezt mégsem vallhattam be rögtön.

 - Bármennyire is hízelgő ez, amikor szexet akarsz – akár telefonosat, akár rendeset -, a hangod nem magasabb lesz, hanem mélyebb. Kissé rekedtes. Szóval azt ki kellett zárnom, és félre kellett tennem a kettétört szívem, ami annak köszönhető, hogy nem az a mély, rekedtes hang szólt bele a telefonba.

 - Idióta vagy – nevettem fel, majd megforgattam a szeme.

 - Szóval… mi történt? – kérdezte újra.

 - Damon meg fogja kérni Elena kezét – válaszoltam őrülten vigyorogva, mintha csak meg sem ígértem volna Damonnek, hogy senkinek sem mondom el.

 - Igen. Istenem, biztos, hogy gyönyörű esküvőjük lesz. Alig várom már, hogy táncolhassak rajta veled – szaladt ki a számon, mielőtt még végiggondolhattam volna, hogy mit mondtam, de Nik csak felnevetett.

 - Damon nem még csak tervezi a lánykérést?

 - De.

 - Akkor honnét veszed, hogy Elena igent is mond.

 - Mert… - kezdtem volna, és már a nyelvemen volt, hogy mert Elena éppen annyira szereti Damont, amennyire én téged, de végül valahogy, nem tudom, hogy, sikerült visszafognom a nyelvemet. Valószínűleg nem lett volna okos dolog egy olyan bombát ledobni – méghozzá telefonon! -, hogy ha megkérné a kezemet, igent mondanék rá. Pedig megtenném, gondolkozás nélkül. De nem ez volt a lényeg. Ezért nyeltem egyet, és befejeztem az elkezdett mondatot. – Mert Elena hihetetlenül szereti Damont, és vele akarja leélni az életét.

 - Szóval tánc az esküvőn? – váltott témát Nik, én pedig elmosolyodtam.

 - Igen. Legalább egy. De többe sem fogok belehalni.

 - És mi van a mocskos esküvői szex-szel? – kérdezte, én pedig felnevettem. Hát persze, hogy erre megy ki a játék.

 - Mire gondolsz?

 - Esküvőkön mindig van legalább egy pár, aki nem bír magával. Örömmel felvállalom ezt a pozíciót, ha te is benne vagy.

 - Az meghiszem – nevettem fel, és le mertem volna fogadni, hogy a telefon másik végén az a lemoshatatlan vigyor most is ott volt az arcán. - Tudod – kezdtem elnyújtva ezt az egy szót, mert már csak a mocskos esküvői szex felemlegetésére is újra eszembe jutott, hol hagytuk félbe a beszélgetést, és éreztem, ahogy a gerincemen végigfut a bizsergés. – Elfelejtettem, miről is beszéltünk, amikor félbeszakítottak. Nem emlékeztetnél rá, miről is volt szó? – búgtam a telefonba.

 - Ha jól emlékszem éppen ott tartottunk, hogy te az ágyon vagy, én pedig elmondom, hogy mit tennék veled, ha ott lennék – válaszolta elmélyülő hangon.

 - Igen? És mi lenne az? – kérdeztem érzékien, és élvezettel merültem bele a szavaiba.

Don't Let Me Go Just Yet - V. fejezet

Hali!:)

Itt az új fejezet. Én nagyon élveztem, bár kicsit elszámoltam magam, és amit erre a fejezetre ígértem Delenát, azt csak a következőben kapjátok meg, sajnálom. Ebbe is van egy kicsi Delena, ne mondom, de nem az, amiről én beszéltem. Emellett megpróbálok minden fejezetbe legalább egy kicsi Klaroline-t csempészni, mág úgy is, amíg Caroline "egyedül" van Mystic Fallba, mivel azért mégis csak ők a fő két karakter. AZt megígérhetem, hogy nem sokáig fognak már ilyen messze lenni egymástól:)

Jó szórakozást a fejezethez, és lécci írjatok komit, miután elolvastátok, sokat jelentene nekem:)

Don't Let Me Go Just Yet - V. fejezet

 - Menj arrébb!

 - Nem, meg tudom csinálni.

 - Caroline, lépj arrébb – mondta Matt, miközben próbáld komoly arcot vágni, de látszott rajta, hogy majd kipukkad, annyira fel akart nevetni. Bár az elismerés járt neki, mert kibírta, hogy ne tegye meg. – Még annál jobban elrontod, mint amennyire eddig sikerült – motyogta az orra alá, ahogy próbált a tűzhely mellől elmozdítani, én viszont kitartóan álltam egyhelyben, és próbáltam nem beigazolni Matt állítását. – Ami hidd el, csodának számít. Hogy élted eddig túl, ilyen főzőtudással? Oké, komolyan menj arrébb! – jelentette ki, és nem törődve azzal, hogy a válasz egyértelműen nemleges lett volna, megragadott a derekamnál fogva, és arrébb tolt, majd a helyemre lépett, és elkezdte kijavítani azt, amit én elszúrtam – elméletileg.

 - Hidd el, mindig is meg tudtam oldani a kaját – mondtam, mire Mattnek magasra szökött a szemöldöke, ahogy rám nézett. – Oké, rendeltem általában. Most boldog van? – fintorogtam rá egyet, ő pedig visszafordította a figyelmét a serpenyőben sülő csirkemell filére. – Ebben most éppen mit rontottam el? – kérdeztem kíváncsian, mert nekem nem úgy tűnt, mintha valami nagy baj lett volna vele.

 - Ez lett volna a harmadik szelet, amit elégetsz. Ezt már nem nézhettem tétlenül, ennyi pazarlás elég volt erre a napra – Matt rám sem nézett, miközben ezt mondta, átfordította a hússzeletet a másik felére. – Valószínűleg anyukád sem örülne neki, ha megégett kajával várnád itthon. Bármennyire régen is látott, az még neki sem menne le.

Kidugtam rá a nyelvemet, majd arrébb tettem néhány tálat a pulton, és egy nagyobb lendülettel felültem rá.

 - Tudod, csak meg kellett volna mondanod, hogy mit csináljak, és megcsináltam volna – vontam meg a vállamat durcásan.

 - Azt próbáltam az előző kettőnél, mert azt hittem, hogy valami csoda folytán javult a főzéshez való érzéked. Tévedtem.

 - Azért annyira rossz nem vagyok – próbáltam ellenkezni, de Matt csak megrázta a fejét, és ahogy újabbat fordított a húson, láttam, hogy a szája sarkában vigyorog.

 - Ebbe inkább bele se kezdjünk.

 - Benne vagyok – bólintottam egyetértően. Aznapra már eleget voltam én a téma. Alig fél órával ezelöttig Mattet avattam be a terhesség részleteibe, utána pedig próbált segíteni kitalálni a legjobb megoldást arra, hogy hogyan lehetne elmondani Niknek, annak ellenére is, hogy szerinte az lenne a legegyszerűbb, és valószínűleg a legkönnyebb is, hogy ha egyszerűen csak kibökném. Ha rázúdítanám, mint egy cunamit, aztán meg próbálnám a roncsokat megmenteni. Nem meglepő módon nem jött be az ötlete.

 - Most, hogy az egész délutánt azzal töltöttük, hogy az én katasztrofális szerelmi életemről beszéltünk, és már a főzőtudományomat is kizsigereltük, át is térhetünk rád – tettem keresztbe a lábamat, és ahogy kérdőn rám nézett, tündérien elmosolyodtam.

 - Mégis mire gondolsz?

 - Valerie.

Nem is kellett többet mondanom. Rögtön rájött, hogy miről beszélek. Egy pillanatra mozdulatlanná vált, és mozdult, majd gyorsan megrázta a fejét, hogy még a lány gondolatát is kiűzze belőle, és úgy folytatta munkáját, mintha semmit sem jelentett volna neki ezt a név, vagy az a személy, akihez a név tartozott. Pedig ez volt a legnagyobb hazugság. Matt azóta bele volt zúgva Valerie-be, amióta a lány Mystic Fallsba költözött a szüleivel, még az általános iskola hetedig osztályában. Matt első látásra beleszeretett, de amikor arról volt szó, hogy meg kellett volna szólítani, egyszerűen egy hang sem jött ki a torkán. Lefagyott. Valerie pedig – talán ezért, talán nem – észre sem vette Mattet. Persze Matt rengetegszer mondta, hogy túlvan rajta, és ahogy idősebbek lettünk, néhányszor járt is más lányokkal, de mindegyiknek ugyanaz lett a vége – szakított velük, mert nem lett volna tisztességes rájuk nézve, hogy a pasijuk egy másik lányba szerelmes. Aztán úgy egy fél éve Valerie-nek mintha hirtelen kinyíltak volna a szemei, és lassan elkezdtek Mattel beszélgetni.

 - Mi van vele?

 - Nem, nem fogod ezt eljátszani! – emeltem fel a kezemet, és megráztam a fejemet. – Mindig ezt csinálod. Gyerünk már! Éppen az előbb beszéltük ki a terhességemet és a tökéletes katasztrófa felé tartó kapcsolatomat, amiről a pasim még csak nem is tud, szóval most te jössz. Hogy állsz Valerie-vel? Amikor a legutóbb beszéltünk, azt mondtad, hogy végre beszéltek valamennyit. Azóta történt valami? Közelebb kerültetek egymáshoz? Újra felvette a „nem is ismerlek” arcát, és újra nem beszél veled? Gyerünk, Matt, információkat akarok!

 - Addig nem fogsz békén hagyni, amíg el nem mondom, igaz? – sóhajtott fel Matt egy rövid hallgatás után, én pedig felnevetve megráztam a fejemet. – Néha elviselhetetlen vagy, ugye tudsz róla?

 - Büszkén vállalom – vigyorodtam el, ő pedig megforgatta a szemét. De sikerült elérnem, hogy beszéljen, mert egy újabb rövid csend után megszólalt.

 - Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy állunk most – rázta meg a fejét, és amikor felnézett rám, és meglátta a kérdő arckifejezésemet, felsóhajtott, és megmagyarázta. – Látszik rajta, hogy jól érzi magát velem, de akárhányszor úgy tűnik, hogy lehetne akár több is, mindig mond vagy tesz valamit, amivel azonnal lerombolja ezt.

 - Sosem értettem, mit eszel benne – jegyeztem meg, de mielőtt még folytathattam volna a mondat másik felét, közbevágott.

 - Ne kezd el megint, Caroline, oké? Nem akarom…

 - … de túl régóta vagy szerelmes ebbe a csajba ahhoz, hogy most elbukj, szóval segíteni fogok – vágtam közbe, mire meglepetten nézett rám. Igen, lehet, hogy nem kedveltem a csajt, de csak azért, mert teljesen átnézett Matten, de ha egy szemernyi esély is volt arra, hogy összejöjjenek, akkor ez egyáltalán nem érdekelt.

 - És hogy fogod ezt csinálni? – kérdezte, miközben kivette a serpenyőből az utolsó szelet húst is. Ebben a pillanatban hangzott fel a bejárati ajtóba tolódó kulcs zaja, majd fordult a zár, és hallottam, ahogy anyu becsukja maga mögött az ajtót.

 - Fogalmam sincs még, de megoldom valahogy – mondtam leugorva a pultról, és kisiettem az előtérbe anyához.

…

 - Szóval, hogy is tervezed akkor ezt? – kérdezte vigyorogva Elena. A Grill egyik bokszában ültünk, és éppen az előbb meséltem el neki, hogy mit ígértem Mattnek – aki éppen a pult mögött állt, és miközben dolgozott, Valerie-t szórakoztatta.

 - Még nem tudom – ráztam meg a fejemet, és ahogy odanéztem, Valerie éppen hangosan felnevetett valamin, amit Matt mondott. Messze voltunk tőlük, de még így is lehetett látni, Matt mennyi érzelemmel nézte a lány levetését. – Valamit nagyon gyorsan ki kell találnom – nyögtem fel, és a visszafordultam Elenához.

 - Sok sikert hozzá.

Egy darabig egyikünk sem szólalt meg, én pedig egész végig sokatmondó nézéssel figyeltem. Vártam, hogy mondjon valamit az előző estéről, mert majd meghaltam a kíváncsiságtól, hogy mit mondott végül Damon Elenának.

 - Mi van? – kérdezte értetlenül Elena egy idő után.

 - Had ne kelljen rákérdeznem.

 - Nem volt semmi különös – vonta meg a vállát, miközben beletúrt a hajába, de képtelen volt visszafojtani a mosolyát, végül megforgatta a szemét, és beadta a derekát. – Nagyon édes volt. Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, amiket mondott, nem gondolta komolyan, és hogy nem akar elveszíteni.

 - De? – kérdeztem, mert egyértelmű volt, hogy ott volt egy kimondatlan „de” a mondat végén, és nem értettem, hogy ha éppen most békültek ki, és minden rendben volt, akkor mit kereshet ott.

 - Nincs semmi de – rázta meg a fejét, de egyáltalán nem volt meggyőző.

 - Elena!

 - Furán viselkedik – sóhajtott fel Elena. – Folyamatosan bámul, amikor azt hiszi, hogy nem látom, és… nem tudom máshogy megmagyarázni, csak hogy furcsán viselkedik. És fogalmam sincs, hogy mégis miért.

 - Kérlek mond, hogy nem attól tartasz, hogy azért viselkedik furcsán, mert rájött, hogy hibát követett el azzal, hogy bocsánatot kért – nyögtem fel, de válaszolnia sem kellett, láttam az arcán, hogy pont ettől tartott. Már éppen nyitottam volna a számat, hogy megnyugtassam, de megelőzött.

 - Mintha te nem azért nem mondtad volna el még Niknek, hogy terhes vagy, mert félsz, hogy ezzel szakítani fog veled!

 - Tusé – haraptam bele az alsó ajkamba.

 - Uramisten, Caroline, sajnálom – szabadkozott rögtön Elena, én viszont megráztam a fejemet.

 - Igazad van – sóhajtottam fel. – Ha őszinte vagyok magammal, akkor azért jöttem ide, hogy pár napra elfelejthessem ezt az egész terhesség dolgot, hogy még néhány napig tettethessem azt, hogy nem valóság. De az, és ehhez hozzá kell szoknom – mondtam, miközben odanéztem a pult felé, hogy megnézzem, éppen mi történik. Valerie éppen akkor állt fel a pulttól, és a mosdók felé indult. Hirtelen elfogott a vágy, hogy egy teljes üveg tequilát lehajtsak, de végül csak egy nyögés kíséretében ezt mondtam. – Kávéra van szükségem.

 - De a terhe…

 - Majd koffeinmenteset kérek! – vágtam közbe Elena szavába, és odamentem a pulthoz.

 - Egy koffeinmentes kávét kérhetek, Matt? – kérdeztem a pulthoz érve, Matt pedig bólintott.

 - Máris adom.

Miközben Matt odalépett a kávéfőző géphez, láttam, hogy Valerie kilépett a mosdók folyosójáról, és ahogy ide nézett, megtorpant. Az arca azonnal átváltozott, amikor meglátta, hogy ott állok a pultnál, és az, amit látszott rajta… féltékenység volt? Bingó! Vagyis Mattnek igaza volt abban, hogy lehet köztük valami. Valerie-nek is tetszett Matt, és nem örült neki, hogy valaki más „ólálkodott” a kiszemeltje körül. Még ha az az egyik legjobb barátja volt is.

Abban a pillanatban tudtam, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy előre mozdítsam ezt a dolgot. Megvártam, amíg Matt letette elém a kávét, és a szemem sarkából ismét Valerie-re pillantottam. Még mindig ugyanott állt, a zöld szörnyeteg társaságában.

 - Úgy meg fogom én ezt bánni – motyogtam magamnak, és Matt nyitotta volna a száját, hogy megkérdezze, mit mondtam, én viszont megakadályoztam azzal, hogy megragadtam az arcát, és az enyémhez vontam. Láttam rajta a döbbenetet és az értetlenséget. El sem tudta képzelni, hogy miért akarnám megcsókolni. Mivel akárki kívülről nézte, egyértelműen úgy tűnhetett, mintha éppen megcsókolnám a srácot. Azonban amikor az arcunk néhány milliméterre volt csak az enyémtől, végül nem a szájára, hanem az állára adtam egy hosszú puszit.

Amikor elhúzódtam tőle, a döbbent csak még jobban elhatalmasodott Matt arcán, én pedig elvigyorodtam, és újra Valerie-ra néztem. Majd felrobbant a csaj. Tökéletes. Pontosan ezt a reakciót akartam elérni. Az nem számít, hogy így most mindenki még jobban meg lesz róla győződve, hogy egész eddig igazuk volt, és Mattel egymásnak vagyunk teremtve.

 - Elég féltékenynek tűnik nekem – suttogtam oda neki, és egy kacsintással megfogtam a kávé csészét, megfordultam, és visszamentem Elenához.

 - Az előtt, vagy az után tervezed elmondani Niknek, hogy megcsókoltad Mattet, hogy közölted vele, hogy terhes vagy? – kérdezte felvont szemöldökkel, miután leülten, én pedig felnevettem, és megráztam a fejem.

 - Nem csókoltam meg.

 - Pedig nagyon úgy tűnt.

 - Pont ez volt a célom – mondtam elégedetten, és amikor Elena kérdő tekintetével találkozott az enyém, gyorsan megmagyaráztam. – Csak az állára adtam egy puszit. Semmi több nem volt. Habár… - néztem oda a pulthoz, ahol Valerie dühösen magyarázott valamit Mattnek, aki szóhoz sem jutott. Aztán egy hirtelen mozdulattal a lány sarkon fordult, és határozott léptekkel az ajtó felé indult, azonban Matt ezt nem hagyta, és egy pillanatnyi döbbenet után utána szalad. Az ajtó előtt néhány méterrel érte utol, megragadta a karját, maga felé fordította, és minden hezitálás nélkül megcsókolta. Legalább a vendégek fele tapsolt vagy füttyögött, én pedig elégedetten fordultam vissza Elena felé. – Végre!

…

 - Szóval biztos, hogy nem kell megvernem? – kérdezett vissza Nik többedszerre, én pedig felnevettem.

 - Nem. Csak az álla volt – válaszoltam, és a hátamra fordultam az ágyon. – De látnod kellett volna a csaj arcát. Már akkor teljesen féltékeny volt, amikor még csak beszéltem Mattel, de miután azt hitte, hogy megcsókoltam, majd szétrobbant a dühtől.

 - Sajnálom, hogy lemaradtam a műsorról. Szívesen megnéztem volna… - mondta, majd egy pillanatnyi szünet után tettetett felháborodással még azt mondta. – Szólhattál volna, hogy erre készülsz. Megnéztem volna. Képzeld csak el – mit szólt volna mindenki, ha ezt a jelenetet a barátod szeme láttára csinálod.

Felnevettem a gondolatra.

 - Mindenki előtt kellett volna elhupálnom ezt a Mattet, különben még azt hiszik, hogy nem érdekel, ha a barátnőm más pasikat csókolgat.

 - Teljesen igazad van. Nem lett volna más választásod – adtam alá a lovat.

 - Hol vagy? – váltott hirtelen témát Nik.

 - Az ágyamon – mondtam érzéki hangon, és az alsó ajkamba haraptam. Elképzeltem, hogy milyen lenne, ha itt lenne velem, amitől rögtön átjárta a testemet a bizsergés.

 - Tudod, mit csinálnék, ha ott lennék most? – kérdezte mély hangon, amit mindig csak akkor szokott használni, amikor el akart csábítani. Nem mintha szüksége lett volna rá, de talán így még szexisebb lett a hangja, mint általában.

 - Kérlek, avass be – búgtam, miközben még jobban kényelembe helyeztem magam, és azonnal ellazultam.

 - Először addig csókolnám a szádat, amíg duzzadt nem lesz, aztán lassan elkezdenék a nyakadon lefelé haladni, minden egyes pontját felfedezve – mondta, én pedig lehunytam a szemem, és elképzeltem, hogy Nik ott van mellettem, és nem csak mondja, hogy mit csinálna velem, hanem tényleg csinálja is.

Hirtelen a csengő hangja hasított bele a levegőbe, én pedig hangosan felnyögtem.

 - Szavad ne feledd – mondtam, és lassan felültem az ágyra. Semmi kedvem nem volt kinyitni az ajtót, de valószínűleg anyu volt, mert még reggel láttam, hogy itthon felejtette a kulcsait, és így nem tudott bejönni. – Csengettek.

 - Hagyjad – vágta rá Nik, én pedig felnevettem.

 - Nem lehet. Szerintem anya az, és nem hagyhatom, hogy kint álljon az ajtó előtt – ellenkeztem, de Nik nem adta fel.

 - Nincs anyukádnak is kulcsa?

 - Itthon hagyta.

 - Szóval akkor beengedet anyukádat, hogy utána visszamenjél a szobádba, és telefon szexelj a barátoddal? – foglalta össze gúnyosan Nik, miközben az ajtó felé tartottam.

 - Hé! – kiáltottam el magam, de magamban azért el kellett ismernem, hogy volt abban valami, amit mondott. – Majd… becsukom az ajtót.

 - Hihetetlen vagy, ugye tudsz róla? – nevetett fel Nik, én pedig elmosolyodtam.

 - Pont ezért imádsz – vágtam rá azonnal, majd kinyitottam az ajtót, és meglepetten láttam, hogy nem anya volt az, aki velem szemben állt.

 - Szükségem van a segítségedre – mondta Damon minden bevezető nélkül, majd választ se várva, szó nélkül bejött a házba.

 - Majd visszahívlak – mondtam végül a telefonba, miközben becsuktam az ajtót,mert nem úgy tűnt, mintha csak egy kalapácsot akart volna kölcsönkérni.

Don't Let Me Go Just Yet - IV. fejezet

Sziasztok!:)

Ahogy ígértem, hoztam az új fejezetet. Igazából ez inkább csak egy töltelék fejezetnek nevezném. Nagy dolgok nem történnek benne, de fontos a történet szempontjából. Azért remélem tetszeni fog:)

A következő fejezet nem tudom, hogy mikor jön, viszont az biztos, hogy ismét elég sok Delena lesz benne, ami miatt baromira izgatott vagyok. Váá, komolyan, alig várom, hogy megírhassam a következő fejezetet, szóval próbálom minél hamarabb megírni (hacsak nem kap el megint a könyv-mániaxD). De többet nem mondok róla:)

Jó szórakozást a fejezethez, és ha elolvastátok, lécci írjatok néhány sort:)

Don't Let Me Go Just Yet - IV. fejezet

Röviden megcsörrent a telefonom a zsebemben, ami azt jelentette, hogy SMS-t kaptam, és miután kivettem a zsebemből, és elolvastam, elmosolyodtam. Egyetlen egy szó állt csak benne, aminek abban a helyzetben hihetetlenül örültem, mert azt jelentette, hogy szent volt a béke Elena és Damon között. Elena – valószínűleg sietve – csak ennyit írt: köszi. Eszembe sem jutott, hogy visszaírjak bármit is, biztos voltam benne, hogy egy darabig nem fog tudni a telefonjára figyelni, és még véletlenül sem akartam megzavarni akció közben őket.

 - Látom mennyire szereted a munkádat – szólaltam meg mosolyogva, miközben a pultra dőltem, amikor Matt morcosan visszatért a pult mögé, miután kidobta a törött edényeket a Grill mögötti nagy szemetesbe.

- Johnt csak nemrég kezdett, és nem a legjobb – magyarázta Matt. – Őszintén szólva, csodálkozom, hogy még nem rúgták ki. Ilyen esetek naponta egyszer kétszer legalább előfordulnak.

 - Annyira béna csak nem lehet a srác – ráztam meg a fejemet, és a vállam fölött hátranéztem, hogy megkeressem az említett személyt. Elég hamar ki is szúrtam, és ahogy megláttam, megértettem, mire gondolt Matt. Néhány pohár italt vitt ki éppen az egyik asztalhoz, de az tálcája úgy remegett, hogy csoda volt, hogy nem lötyögött még ki az italok fele. – Oké, lehet, hogy igazad van – fordultam vissza Matthez.

 - Habár ez most nem az ő hibája volt. Anna és Jeremy nem bírtak magukkal, és véletlenül nekimentek.

Elmosolyodtam, és éppen nyitottam volna a számat, amikor megcsörrent a telefonom. Amint meghallottam a csengőhangot, hatalmas vigyor jelent meg az arcomon. Matt megforgatta a szemét – nem volt nehéz kitalálni, hogy ki hív, és miközben kinyújtottam rá a nyelvemet, kihalásztam a telefonomat a zsebemből, és felvettem.

 - Szia! Milyen Mystic Falls? – szólt bele Nik a telefonba.

 - Áá, semmi sem változott. Minden nyugis. Habár… - megálltam egy pillanatra -, le merném fogadni, hogy máris elindult a pletyka, hogy megcsallak Mattel. Nem, várj! – emeltem fel a kezem, mintha látná, közben pedig Matt döbbent tekintetét néztem, és képtelen voltam nem mosolyogni. - Azt nem tudják, hogy együtt vagyunk, szóval csak azt terjesztik, hogy lefekszem Mattel. De ne aggódj, nincs mitől félned. Csak barátok vagyunk.

 - Mi a fenét csinálsz? – tátogta Matt, én pedig csak legyintettem egyet.

 - Nem aggódom – hallottam Nik válaszát, és habár nem láttam, biztos voltam benne, hogy vigyorog. – Ha viszont mégis csinálnátok, próbáld távol tartani tőlem. Nem hiszem, hogy egy ütésnél meg tudnék állni – mondta, én pedig felnevettem. – Milyen volt az utad?

 - A jót nem szívesen használnám rá – gondolkoztam el hangosan -, inkább a hangosat.

 - Damon és Elena már megint veszekedtek?

 - Igen. Véletlenül elkotyogtam, hogy… - ebben a pillanatban esett le, hogy Matt az előbb mit is mondott. Anna és Jeremy nem bírtak magukkal. Nem bírtak magukkal. – Tartsd egy pillanatra – mondtam, és a vállamhoz fogva a mobilt odaszóltam Mattnek, aki éppen négy adag whisky-t adott oda Johnnak. – Anna és Jeremy nem bírtak magukkal? Olyan értelemben nem bírtak magukkal? – kérdeztem felvont szemöldökkel, Matt pedig bólintott.

 - Úgy három, négy hónapja jöhettek össze.

Jeremy és Anna kapcsolata nagyon hasonlított Mattére és az enyémre. Születésük óta legjobb barátok voltak, a legtöbb idejüket együtt töltötték. Annyi volt csak a különbség, hogy ők többet is éreztek egymás iránt. Már több éve volt közöttünk valami, és mindketten éreztek egymás iránt valamit, csak egyszerűen mindketten titkolta ezt. Annyira sikerült is, hogy egymás vonzalmáról nem tudtak – nem úgy, mint az, aki ismerte őket.

Hátra néztem a vállam felett oda, ahol nemrég összetörtek a tálak, és habár ott már nem láttam Jeremy-t és Annat, a biliárd asztalnál azonnal kiszúrtam őket. Éppen Anna próbált lökni, Jeremy pedig hátulról mögé hajolt, és próbált neki segíteni, habár nem sikerült valami jól, mert éppen mielőtt Anna ellökhette volna, a srác súgott valamit a fülébe, amitől Anna felnevetett, és elvétette az ütést. Törődni azonban nem igazán törődött vele, mivel a következő pillanatban már odafordította a fejét Jeremy felé, aki nem is vesztegette az időt, és megtámadta Anna ajkait.

 - Semmit sem mondasz el nekem – mondtam Mattnek hitetlenkedve, miután visszafordultam, és visszatettem a fülemhez a telefont. – Bocs, itt vagyok.

 - Sok mindenről maradtál le? – kérdezte nevetve Nik, én pedig felnyögtem.

 - Nagyon sokról.

 - Szóval… mit is kotyogtál el?

 - Azt, hogy… - kezdtem automatikusan válaszolni, majd megakadtam. Az, hogy Elena majdnem terhes volt, eszembe juttatta, hogy én viszont nem csak majdnem lettem terhes, amiről Nik még nem tud, és fogalmam sincs, hogy hogyan mondjam el neki, amitől hihetetlenül szarul éreztem magam. De hogy ne legyen feltűnő, beleharaptam az ajkamba, és folytattam a mondatot. – Azt, hogy Elena a nyáron azt hitte, hogy terhes. Emlékszel? Damonnek nem mondta el, így csak most tudta meg, amitől pedig eléggé kiakadt.

 - Már mondtam, csak a baj van a terhességgel.

 - Igen, nekem mondod? – hunytam le a szememet és összeszorítottam a szám, hogy csak egy vonal látszott belőle. Be akartam fejezni ezt a beszélgetést, méghozzá minél hamarabb. – Figyelj, most mennem kell. Matt éppen most végzett, és már megbeszéltünk, hogy elmegyünk megnézni egy filmet, és most el is akarom érni az elejét.

 - Hé, te voltál az, aki nem készült el időre!

 - És te voltál az, aki utána feltartott! – vágtam vissza, majd vettem egy nagy levegőt, és az ajkamba harapva újra megszólaltam. – Tényleg mennem kell, ha nem akarjuk lekésni a filmet.

 - Most már kéne aggódnom? – kérdezte viccelődve, én pedig legszívesebben valami olyasmit válaszoltam volna, hogy „Nem, mert sosem tennék ilyet veled, mert szeretlek, és mindig is szeretni foglak, plusz terhes vagyok, de lécci ne utálj meg érte, mert megtartom.” Nem tudom, hogy reagált volna erre, valószínűleg sokkot kapott volna, és többet a hívásaimra sem válaszolt volna, ezért inkább úgy döntöttem, hogy ezt még egy darabig magamba tartom.

 - Nem – válaszoltam. – De ha véletlenül mégis történne valami, majd jól elrejtem Mattet – mondtam, amire felnevetett, és én is kicsikartam magamból egy kisebb erőltetett nevetést, majd miután elbúcsúztunk, letettem a telefont, és a fejemet a pultra döntve fellélegeztem. Legszívesebben a fejemet vertem volna a pultba, de az nem tűnt valami bölcs ötletnek.

 - Biztos minden rendben közöttetek? – kérdezte Matt.

 - Igen, biztos – mondtam még mindig a pultra döntött fejjel.

 - Akkor meg miért ráztad le egy oltári nagy hazugsággal? – Erre már felnéztem. Matt kérdőn nézett rám, és egyértelműen meg lehetett mondani, hogy nem csak kíváncsi, de aggódik is értem. Látta, hogy mi történt velem előző nyáron, amikor Nik szakított velem, és valószínűleg azt gyanította, hogy most is hasonló lehet a helyzet.

 - Komolyan minden rendben – mondtam, mire magasba szökött a szemöldöke. – Tényleg! – emeltem fel védekezőn a kezemet, és vállat vontam. – Csak … bonyolult.

 - Ugye tudod, hogy nyugodtan elmondhatod nekem?

 - Persze, hogy tudom, de nem akarok róla beszélni – ráztam meg a fejemet. – Már beszéltem vele Elenával, aki elmondta Damonnek, szóval elég ember tudja ahhoz, hogy tudjak valakivel beszélni róla.

 - Oké, és most ők hol vannak? – kérdezte körbenézve. – Nem akarlak erőltetni, de nagyon úgy néz ki, mintha ki akarnád adni magadból, és mivel Elena és Damon is elfoglaltak jelen pillanatban, ezért gondoltam esetleg nekem szívesen elmondanád. De ha tényleg nem akarsz beszélni, akkor nem erőltetem.

 - Miért ismersz engem ennyire?- nyögtem fel, és a kezembe temettem az arcomat. Igaza volt, és ezt jól tudtam. Valakivel muszáj volt beszélnem, mert úgy éreztem, mindjárt felrobbanok, és esély sem volt arra, hogy a közeljövőben megjelenik Elena. Felsóhajtottam, lassan felemeltem a fejemet, és ránéztem. – Terhes va… - mondtam volna, de a szó közepén a hátam mögül félbe szakított valaki.

 - Lám, lám, lám. Csak nem Caroline Forbes tért vissza? – szólalt fel Tyler, én pedig lehunytam a szememet. Pont neki is ebben a pillanatban kellett felbukkannia. Ahogy kinyitottam a szemem, láttam, hogy Matt döbbenten mered rám, és mivel úgy tűnt, hogy ez a meglepettség miatt egyhamar nem fog szóhoz jutni, megfordultam a székben, és erőltetetten rámosolyodtam Tylerre.

 - Téged is jó újra látni – mondtam, és nyilvánvaló volt, hogy nem vette észre a hamis mosolyt, mert elmosolyodott a kijelentésemre. Aztán Mattre nézett, majd vissza rám, és felvonta a szemöldökét.

 - Csak nem megzavartam valamit? – kérdezte. – Esetleg éppen most vallottad be neki, hogy végre rájöttél, hogy halálosan szerelmes vagy belé, és nem tudsz nélküle élni? Mert akkor visszajöhetek később – mutatott a háta mögé, én viszont megráztam a fejemet.

Tyler a haverom volt, de ez volt az egyik dolog vele kapcsolatban, amit utáltam. Hogy folyton ezzel viccelődött. Mindenki, aki csak ismerte Mattet és engem, azt hitte, hogy az Isten is egymásnak teremtett minket, és nem voltak hajlandók elállni attól az elmélettől, hogy egyszer még mi is rá fogunk erre jönni. Mi csak Mattel ezen nevettünk, de Tyler váratlanul benyögött beszólásai néha már idegesítőek voltak. És ez is egy olyan pillanat volt.

 - Nem, csak éppen most meséltem neki, hogy Nikkel újra összejöttünk, és kicsit meglepődött – vontam vállat halál nyugodtan, és élveztem, ahogy Tylernek is megnyúlik az arca a meglepettségtől. – Tudod, régóta nem beszéltünk, és sok mindent kellett bepótolnunk.

 - Abban biztos vagyok – bólintott megértően, de mintha egy pillanatra féltékenységet láttam volna átfutni az arcán.

 - Hallottam, hogy feleségül veszed Sophie-t – váltottam témát, amire Tyler elmosolyodott, de azt a mosolyt akár egy grimasznak is lehetett volna nézni. Egyértelműen nem egy boldog, büszke vőlegény kinézetét keltette. – Gratulálok.

 - Köszönöm.

 - Eléggé meglepett, amikor hallottam róla – folytattam tovább. – Nem is tudtam, hogy kedveled Sophie-t, nem hogy feleségül vedd. Ami azt illeti, azt sem tudtam, hogy beszélő viszonyban vagytok.

 - Pedig abban vagyunk – válaszolt Tyler. – Nagyon is beszélő viszonyban vagyunk, érted, mire gondolok. A kettőnk kapcsolatát pedig szerettük volna megtartani magunknak, és nem szétkürtölni, amíg nem lett ilyen komoly.

 - Hát igen, végül is… az egész várost sokkolta a hír – motyogtam magamnak, de úgy tűnik, nem elég halkan, mert Matt meghallotta, és felnevetett. Egy szúrós pillantást küldtem felé, és óvatosan Tylerre néztem, de ő nem látszott úgy, mintha hallotta volna, vagy ha hallotta is, egyszerűen figyelmen kívül hagyta.

 - Bocs, Tyler, de éppen indultunk Care-rel moziba – lépett ki a pult mögül Matt -, szóval sietnünk kell. Nem akarjuk lekésni a film elejét.

 - Persze, persze – vágta rá azonnal Tyler, majd kezet rázott Mattel, aztán felém fordult. – Jó volt újra látni, Caroline. Remélem még majd összefutunk, amíg itt vagy.

 - Én is – mosolyodtam el, majd néztem, ahogy Tyler odamegy Johnhoz, és beszélgetni kezd vele.

 - Nem is tudtam, hogy moziba megyünk – böktem oldalba Mattet.

 - Valahogy muszáj volt lerázni Tylert, és mivel az előbb neked is bejött a trükk, gondoltam, kipróbálom – vigyorodott el, én pedig megforgattam a szememet. – És akkor visszakanyarodva az előző témánkhoz – kezdte Matt, ahogy kiléptünk a Grillből, és közös néma megállapodás után elindultunk felénk -, csak én hallottam rosszul, vagy tényleg azt mondtad, hogy terhes vagy?

 - Nem – sóhajtottam egy nagyot, miközben megráztam a fejemet -, nem hallottad rosszul. Tényleg terhes vagyok.

 - Jól vagy? – kérdezte, és ahogy ránéztem, láttam, hogy aggódva figyel. Hirtelen megkönnyebbülés futott végig a hátamon. Olyan jó érzés volt, hogy Matt nem azt kérdezte, hogy Nik-e az apa, vagy hogy nem talált ki rögtön egy hatalmas összeesküvés elméletet a dolgok mögé, hanem helyette csak annyit kérdezett, hogy jól vagyok-e. Igen, Elena mellettem volt teljesen, és tudtam, hogy ha bármilyen segítséget kérek tőle, megteszi, de jó érzés volt hallani, hogy Matt első kérdése ez volt.

 - Őszintén? – kérdeztem vissza, és miután bólintott, megráztam a fejemet. – Nem tudom.

Don't Let Me Go Just Yet - kérdés spoilerek

Hali!

Tudom,hogy a fejezetet kéne hoznom, annak viszont még csak most fogok nekiállni. Amit most fogok csinálni, nem is tudom, miért csinálok. Talán azért, mert már hónapok óta nem volt ilyen jó könyvélményem, és dühös vagyok, hogy vasárnap nincs nyitva a könyvtár, és várnom kell hétfőig, hogy a kezeim közé kaparintsam a könyvsorozat következő kötetét(a megállás nélküli olvasás az,ami miatt több napja most jutok először géphezxD).

Na szóval, azt találtam ki - ha titeket is érdekel -, hogy amíg vártok az új részre(remélhetőleg holnapra kész leszek vele), addig adok nektek egy kevés spoilert. Éppen ezért, az első három ember, aki a kommentben feltesz BÁRMILYEN kérdést a történet folytatásával kapcsolatban, arra válaszolni fogon(egy ember-egy kérdés!). Akármit lehet kérdezni, válaszolok. Szóval hajrá! Három kérdés, a három leggyorsabb embertől!:)

Don't Let Me Go Just Yet - III. fejezet

Sziasztok!:)
Itt a legújabb fejezet. Őszintén szólva, nagyon izgatott vagyok ez miatt a történet miatt, mert habár ez csak a harmadik fejezet, szerintem még a TWILY-nál is jobban élvezem az írását, és ez csak egyre nő:D
Szóval, a fejezetről: elég sok Delena van benne, ami kifejezetten imádtam, sőt, igazából azon is gondolkozom, hogy egy oneshotban valamikor megírom, hogy a fejezetben történtek, meg amit Caroline nem lát, az hogy is történik pontosan, Elena szemszögéből. Nem vagyok benne még biztos, de ha lenne rá érdeklődő, szívesen megírnám.
Ami még fontos: Jenna, Anna, Ric és Vicky nem haltak meg. Egyiküknek sem lesz valószínűleg nagy szerepük, de teljesen értelmetlennek látom a megölésüket itt, a vámpírmentes világban, plusz a négyből három karaktert imádok (asszem nem nehéz kitalálni,ki lóg ki a sorból), ezért is próbálom majd őket legalább egy nagyon picit beleszőni. Ja, és az Elena örökbefogadott, és igazából John és Isobel a szülei dolog sincs. Elena szülei meghaltak, John csak nagybácsi, Isobel pedig Ric halott felesége, pont.
Matt és Caroline sosem jártak együtt. Gyerekkoruk óta nagyon jó barátok, és mindenki feltételezte, hogy előbb-utóbb összeakadnak, de ez sosem történt meg, még egy csók erejéig sem. A Tylerrel való kapcsolata Caroline-nak pedig bent van a fejezetbe.
Remélem semmit sem hagytam ki, ami változtatást csináltam,ha mégis, szóljatok. Jó szórakozást a fejezethez, és ha elolvastátok, lécci írjatok néhány sort:)

Don't Let Me Go Just Yet - III. fejezet

 - Állítsd meg a kocsit – szólalt meg a jeges  némaságba hirtelen Elena hangja. Már jó ideje néma csend volt a kocsiban, még a rádió sem szólt, a levegőben lévő feszültséget szinte tapintani lehetett. Már beértünk Mystic Fallsba, és mivel én is velük voltam, ezért Damon arrafelé ment, hogy először engem ki tudjon dobni anyu házánál, hogy aztán (valószínűleg) folytathassa a vitáját Elenával, ami csak azért nem folyt most is, mert én a kocsiban voltam. És valószínűleg azért voltunk még mindhárman életben, mert én a kocsiban voltam.

Damon szerencsétlenségére azonban ahhoz, hogy hozzánk el lehessen jutni, át kell hajtani azon az utcán, amelyikben Elena lakik, és ezt ő is nagyon jól tudta. Amikor befordultunk az utcára, Elena dühösen megszólalt, de láthatóan Damon nem tudta érdekelni.

 – Azt mondtam, hogy ÁLLJ MEG! – ismételte meg remegő hangon Elena, aminek már Damon sem tudott nemet mondani. Ő is tudta, hogy Elena most nagyon kibukott rá, de ő is ideges volt, legszívesebben tombolt volna, ami csak úgy lerítt róla, éppen ezért minden szó nélkül beletaposott a gázba, és leállt az út szélén.

Elena szinte kiszabta az ajtót, ahogy kiszállt a kocsiból, és a cuccaival nem is törődve elindult az utca másik oldalára, ahol pár házzal arrébb volt az otthona. A vezetőülés melletti ajtónál azért még megállt egy pillanatra, és miután megnézte, hogy más közlekedő ajtó nincs a közelben, kinyitotta azt.

 - Ne is próbálkozz azzal, hogy visszakuncsorgod magadat. Nem fog bejönni. Ezúttal túl messzire mentél, és után nem tudok még egyszer megbocsátani neked – sziszegte a remegő dühtől. – Szóval ne is fáradozz azzal, hogy felbukkansz, mert felesleges. A cuccaimért pedig majd valamikor átmegyek, de úgy, hogy biztos ne legyél otthon. Soha többé nem akarlak látni! – jelentette ki, majd akkora erővel, amekkorával csak tudta, bevágta az ajtót, és vissza sem nézve átsietett az utca túloldalára, majd a járdán a házába.

Damon néhány másodpercig csak bámulta a távozó Elenát, és egy pillanatra azt hittem, hogy kipattan a kocsiból és utána megy, de helyette csak szitkozódott az orra alatt (és valószínűleg nem azért, hogy mennyire elszúrta), belevágott egyet a kormánykerékbe, majd beindította a motort és elindultunk.

Sem ő, sem én nem szóltunk semmit, amíg anyu háza elé nem értünk, ahol félreállt megint, és némán várta, hogy kiszálljak, kiszedjem a cuccaimat, aztán lelépjek, de helyette csak némán ültem tovább, és a visszapillantó tükrön keresztül próbáltam olyan mogorván nézni rá, ahogy csak tudtam. Egy darabig állta a tekintetemet, majd hirtelen dühösen kikapcsolta a motort, és felém fordult.

 - Most meg mi van? – vágta oda nekem, én pedig legszívesebben felpofoztam volna.

 - Ezúttal kicsit durva voltál, nem gondolod? – kérdezte, miközben elszámoltam magamban tízig.

 - Mégis miről beszélsz?

 - Oké, szóval nem gondolod – bólintottam felfogva a kérdése jelentését, és előre hajoltam. – Akkor most had világosítsalak fel. Lehet, hogy folyamatosan veszekedtek, de ezúttal átléptél egy határt, és tényleg nagyon durván megbántottad. Nem lennék meglepődve, ha ezúttal betartaná, amit mondott, és soha többé nem akarna látni téged.

Ettől elakadta a lélegzete. Ebben valószínűleg ő még nem gondolt bele, de most biztosra akartam menni, hogy megtörténjen.

 - Bár valószínűleg most még ott nem tartunk. Most még valószínűleg ki fogtok békülni. De mi lesz akkor, ha egyszer nem ez lesz? Ha egyszer odamész hozzá, hogy bocsánatot kérj, és ahelyett, hogy a nyakadba ugrana a boldogságtól, egyszerűen csak az arcodba csapja az ajtót? Mert ha így folytatjátok, és folyamatosan, szinte megállás nélkül veszekedtek csak, akkor egyszer bele fog unni ebbe az egészbe. Nézd – sóhajtottam fel -, bármennyire is utállak ebben a pillanatban azért, amiket mondtál Elenának, látom rajtad, hogy szereted. Bármilyen idióta látná rajtad, hogy teljesen oda vagy érte, de legyél már férfi, és néha tegyél lakatot a szádra, különben el fogod veszíteni.

Mintha csak a sors keze lett volna a dologban, amint befejeztem a mondandómat, megcsörrent a zsebemben a telefon, jelezve, hogy smst kaptam. Gyorsan kihalásztam a zsebemből, és nem voltam meglepődve, hogy Elena nevét láttam meg a kijelzőn. Megnyitottam a levelet, és pillanatok alatt átfutottam a szemem rajta.

 - Ezt – mutattam fel a mobilomat, figyelve rá, hogy még véletlenül se úgy lássa, hogy el tudja olvasni magát az smst -, Elena küldte. Egy óra múlva találkozni akar velem a Grillben, hogy kipanaszkodhassa magát rólad, ahogy általában tenni szokta, miután összevesztetek. De most nem szívesen hallgatnám ezt végig. Hozd helyre a dolgot! – mondtam neki határozottan, és választ nem várva kiszálltam az autóból, kivettem a csomagtartóból a két utazótáskámat, és a ház felé indultam.

Nem lepődtem meg, hogy amikor beléptem a bejárati ajtón, egy csendes, üres ház fogadott. Sejtettem, hogy amikor ideérek, anyu még dolgozni fog, ezért sem telefonáltam, vagy hagytam neki üzenetet arról, hogy jövök. Mert akkor rögtön iderohant volna, pedig tudtam, hogy mennyire szerette a munkáját. Néha azt éreztem, hogy talán még nálam is jobban.

A táskáimat bevittem a szobámba, és mivel nem akartam a néma házban ülni, ezért úgy döntöttem, hogy korábban megyek a Grillbe, mint ahogy Elenával találkoznék. Bár reméltem, hogy végül nem fog felbukkanni, de abban is reménykedtem, hogy Mattnek éppen műszakja lesz, és tudunk beszélni. Már nagyon régen láttam, és be kellett ismernem magamnak, hogy hiányzott. Heti egyszer legalább beszéltünk telefonon, de az nem ugyanaz, és utoljára még előző nyáron láttam, amikor Los Angelesből ide jöttem két hétre.

Gyorsan még felhívtam Niket, és amikor hangpostára kapcsolt, hagytam neki egy rövid üzenetet, majd elindultam a Grillbe.

…

Ahogy beléptem a Grillbe és körbenéztem, olyan érzés volt, mintha néhány évet visszamentem volna az időben és újra középiskolás lettem volna. Semmi sem változott a helyen, talán csak a vendégek között nem volt annyi ismerős. Viszont szerencsém volt, ugyanis ahogy a pultra néztem, Mattet láttam meg mögötte, ahogy éppen kiszolgál egy idősebb férfit.

Óvatosan odamentem a pulthoz úgy, hogy véletlenül se lásson meg, és amikor hátat fordított a pultnak, áthajoltam rajta, és hátulról a kezemmel befogtam a szemét. Matt azonnal megtorpant, majd idegesen felsóhajtott.

 - Vicky, ez nem vicces. Én itt éppen dolgozni próbálok.

 - Ezt most sértésnek veszem – jelentettem ki levéve a szeméről a kezemet, amit aztán összefűztem a mellkasom előtt. – Te összekevertél a húgoddal? A húgoddal?!

Vicky egy évfolyammal alattam járt, és sosem jöttünk ki jól egymással. Ami azt illeti, már az első pillanattól kezdve gyűlöltük egymást. Ha tehettem volna, egy légtérbe sem mentem volna vele, de mivel Matt húga volt, és egy időben eléggé ráakaszkodott Jeremy-re, Elena öccsére, ezért elég sokszor kellett elviselnünk egymást.

 -  Caroline – fordult meg azonnal Matt meglepetten, de fülig ért a mosolya. – Hát te meg mit keresel itt?

 - Kedves fogadtatás, mondhatom – mondtam nevetve, és leültem az egyik székre. – Először összekeversz a húgoddal, aztán meg nem is örülsz nekem…

 - Ugyan már – rázta meg a fejét Matt, és a kezét széttárva kilépett a pult mögül. Elmosolyodtam, és boldogan viszonoztam az ölelését. – Hiányoztál – mondta, amikor szétváltunk.

 - Te is nekem.

 - Amikor legutóbb beszéltünk, még nem úgy volt, hogy Los Angelesbe mész? – kérdezte kíváncsian, miközben visszament a pult mögé.

 - De. De aztán közbejött valami, úgyhogy néhány napra beugrottam ide – vontam meg a vállam.

 - Nikkel történt megint valami? – kérdezte óvatosan, én pedig megráztam a fejemet.

 - Nem, minden rendben van – mondtam az ajkamba harapva, és próbáltam a lehető legőszintébben hangzani, de valószínűleg nem jött össze.

 - Ugye tudod, hogy mindig meg tudom mondani, ha hazudsz? – vonta fel a szemöldökét kérdőn Matt, én pedig megforgattam a szememet. – És most éppen az történt – mutatott rá a dologra, amikor látta, hogy az előző kérdésben lévő rejtett utalásra nem voltam hajlandó válaszolni.

 - Minden rendben van, tényleg. Kicsit bonyolult most a dolog, de minden rendben van – biztosítottam róla, magamba pedig még hozzá tettem egy aprócska szót: még.

Ebben a pillanatban elkezdett rezegni a telefonom, és amint a csengőhang megszólalt, rögtön elvigyorodtam, mert tudtam, hogy az azt jelenti, hogy Elenával aznap már nem fogok találkozni a Grillben, és nagyon örültem neki, hogy Damon tényleg összeszedte magát, és elment bocsánatot kérni hozzá.

 - Igen? – szóltam bele.

 - Segíts! – lepett meg Elena. Egyáltalán nem erre számítottam. – Damon kint áll a bejárati ajtó előtt, és azt mondta Jennának, hogy addig nem hajlandó elmenni, amíg nem beszélhet legalább velem, és nem tudom, mit csináljak. Már egyáltalán nem vagyok dühös rá, de elegem van abból, hogy amint megjelenik, a nyakába ugrok. Abból meg főleg, hogy mindenen kiakad.

 - Engedd be – mondtam.

 - Ezt most komolyan mondod? – kérdezte döbbenten Elena, én meg felnevettem. Hát igen, furcsa lehetett ezt pont az én számból hallani, amikor mindig én hajtogatom, hogy legyen erős, és ne engedje Damonnek, hogy azonnal visszakuncsorogja magát. – Még egyszer utoljára. Szerintem ezúttal más lesz.

 - Miről maradtam le?

 - Egy kicsit beszéltem a fejével. És úgy tűnik, elég hatásos volt. Szóval engedd be.

 - Köszönöm.

 - Nincs mit.

 - Had találjam ki – kezdte Matt vigyorogva, miközben vizes poharakat törölgetett -, Elena és Damon megint összevesztek?

 - Ne is mond – tettem el a zsebembe a mobilom. – Majdnem egész úton idefelé baromira hangosan, megállás nélkül üvöltöztek egymással. A végén már azt hittem, hogy szétrobban a fejem. És még csak közbe sem szólhattam, mert ha úgy vesszük, az én hibám volt.

 - A tied? – lepődött meg Matt.

 - Igen. Mondtam valamit, amit nem kellett volna, mert Damon nem tudott róla, és baromira kiakadt rajta, és egy idő után Elena is beleunt abba, hogy megpróbálja lenyugtatni őt, és ő is elkezdett kiabálni.

 - Kellemes utad volt akkor – nevetett fel Matt. – Kérsz valamit egyébként?

 - Nem, köszi – ráztam meg a fejem, majd a pultra könyököltem, és a tenyerembe támasztva a kezemet, mint valami őrült, elkezdtem vigyorogni. – Szóval… minden pletykát tudni akarok, amiből kimaradtam az elmúlt egy évben.

 - Ha pletykálni akarsz, a rossz emberhez jöttél.

 - Ne szívass! Hiszen csapos vagy! Minden részeg ember a csaposok önti ki a bánatát. Csak hallottál tőlük valami érdekes pletykát, amiről én még nem tudok.

 - Túl sok filmet nézel – rázta meg nevetve a fejét Matt. – De ha nem csak a pletykák érdekelnek, akkor van egy-két érdesek esemény a tarsolyomban – hajolt közelebb, mintha egy hatalmas titkot készülne megosztani velem, és én is közelebb hajoltam hozzá. – Tyler megházasodik.

Elakadt a lélegzetem a döbbenettől. Biztos, hogy ez lett volna az utolsó, amire számítottam volna. Tyler volt az a személy, aki teljesen egyértelműen kijelentette, és mindenhol hangoztatta is, hogy nincs semmilyen terve a jövőben bármilyen esküvővel, és hogy még akkor sem akar majd összeházasodni, ha megtalálta az igazit. Ezek után az, hogy Matt bejelentette éppen ennek az ellenkezőjét, eléggé letaglózott.

 - Mégis kit vesz el? – kérdeztem még mindig döbbenten, miközben próbáltam valaki olyan embert keresni az emlékeimben, akivel Tylernek olyan kapcsolata lehetett, ami utalhatna arra, hogy feladná érte a „sosem házasodom meg” elméletét.

 - Sophie-t.

Ha eddig az nem lepett meg eléggé, hogy Tyler megházasodik, akkor az a tény, hogy ezt éppen Sophie-val teszi, szinte leszédített a székemről. Sophie és Tyler neve meg bármi, ami a házassággal vagy esküvővel kapcsolatos szó egy mondatban elképzelhetetlen volt számomra öt perccel ez előttig.

 - Sophie? – kérdeztem vissza. – Az a Sophie? Aki nem bírja csukva tartani a lábát, Sophie?

 - Igen, az – bólintott Matt.

 - Hogy a fenébe történt ez?

 - Hidd el, minket is legalább ennyire meglepett – jelentette ki. – Egyik napról a másikra egyszerűen bejelentették, minden előjel nélkül. Nem jártak, legalábbis senki sem tudott róla, hogy együtt lettek volna, és csak úgy az egyik nap ledobták a bombát.

 - És mégis ebbe miért nem avattál be engem? – kérdeztem kicsit felháborodottan. – Mindenféle uncsi dologról meséltél, de az év híréről egy szót sem említettél.

 - Kösz – motyogta az orra alá, én pedig megforgattam a szememet.

 - Akkor fogalmazok máshogy. Ehhez képest uncsi dolgokról meséltél.

 - Nem gondoltam volna, hogy érdekel – vont egyszerűen vállat, miközben néhány lépéssel arrébb ment, hogy kiszolgáljon egy nálam néhány évvel idősebbnek tűnő nőt, aki éppen akkor lépett oda a pulthoz. – Végül is, az exed, Caroline.

 - Nem, a haverom – helyesbítettem ki. – Max egy hónapig ha járhattunk, nem volt semmi komoly, és az még Nik előtt volt.

 - És akkor mi történt köztetek előző nyáron?

 - Nem volt más, csak vigasz pasi – vontam meg a vállamat, és amikor Matt egy sokat mondó pillantást küldött felém, miközben kitöltött egy adag tequilát, ami valami olyasmit mondhatott, hogy „pont erről beszéltem”, gyorsan még hozzátettem: – Akivel nem történt semmi. Bármennyire is haragudtam Nikre, nem lettem volna képes olyan hamar lefeküdni bárkivel is, még ha csak egyéjszakás kalandról is lett volna szó. És az alatt az egy hónap alatt sem jutottunk el odáig, mivel habár mi megpróbáltuk, elég nyilvánvaló volt, hogy nem volt közöttünk semmi.

 - Tyler nem ezt mondta nekem, miután kidobtad.

 - Ugyan már, Matt. Az már több, mint két éve volt. Nem gondolhatod komolyan, hogy még mindig belém lenne zúgva. Főleg azután nem, hogy éppen most mondtad el nekem, hogy összeházasodik Sophie-val.

 - Ha belegondolsz, Sophie eléggé hasonlít rád – jegyezte meg, majd miután az egyik asztal mellől tányércsörömpölés hallatszott, odakapta a fejét. – A fenébe is – motyogta, és kilépve a pult mögül odasietett, miközben én szimplán eldöntöttem magamnak, hogy Matt Donovannek ebben az esetben egyáltalán nincs igaza.

Don't Let Me Go Just Yet - II. fejezet

Hali mindenkinek!:)

Tudom, hogy a kommentekben még péntekre, max. tegnapra ígértem az új fejezetet, bocsi, hogy nem hoztam, de az internetem úgy döntött, hogy szabadságra megy, és egyszerűen bedöglött, szóval nem tudtam hozni. Most viszont már jó, úgyhogy itt az új fejezet.:)

Annyira örültem, hogy ennyire tetszik nektek a baba ötlet, és már néhányan ki is fejeztétek, hogy fiút vagy lányt akartok, ezért arra gondoltam, hogy ha mást neki is, csak azt írjátok meg egy rövid kommentben, hogy kisfiút vagy kislányt akarnátok ti Nik és Caroline gyerekéhez, és hogy ti hogy neveznétek el őt. Ki tudja, talán pont megtetszik az egyik név, és azt választom;)

A fejezet után egy-két gondolatom még van, egyébként jó szórakozást a fejezethez:)

Don't Let Me Go Just Yet - II. fejezet

Azonnal pánikba estem. Nem kellett ahhoz terhességi teszt, hogy tudjam, hogy ez nem csak egy egyszerű csúszás. Két nap után valószínűleg még reménykednék; több mint két hét után esély sincs szinte ilyenre, és én ezt pontosan tudtam.

A fejem olyan volt, mintha csatatérré változott volna. Ezer meg ezer gondolat mintha egyszerre támadta volna meg a fejemet, és fogalmam sem volt, melyikkel is törődjek először. Azt sem tudtam, mit érzek pontosan a dologgal kapcsolatban, és mielőtt még jobban pánikolhattam volna, kivettem a zsebemből a telefont és tárcsáztam az egyetlen személyt, aki abban a pillanatban eszembe jutott, és akiben teljesen megbíztam.

Az a rövid idő, amíg arra vártam, hogy felvegye a telefont, gyilkos volt. Képtelen voltam leállítani az agyamat, pedig tudtam, hogy még nem száz százalék a terhesség. Viszont volt bennem egy olyan érzés, hogy hamarosan az lesz már. Abban viszont már nem voltam olyan biztos, hogy hogyan is fogom utána érezni magam.

Szerettem Niket, nem erről volt szó. Fülig szerelmes voltam belé, és tudtam, hogy ez egyhamar nem fog megváltozni, de abban a pillanatban elbizonytalanodtam. Igen, együtt voltunk, és talán még az előző nyáron sem voltunk ilyen boldogok, de nem tudhattam biztosra, hogy szeret-e. Egyszer sem mondta ki. Lehet, hogy ez egy ilyen pasi dolog, és más helyzetben valószínűleg meg is értettem volna, hogy nem olyan nyitott az érzelmeivel kapcsolatban, most viszont valószínűleg sokkal nyugodtabb lettem volna, ha tudom, hogy szeret. Ha tudom, hogy az apja a lehetséges gyerekemnek szeret.

 - Halló? – Elena hangja zörrentett ki a gondolatmenetemből a harmadik kicsöngés után, aminek leírhatatlanul örültem. Legalább addig lekapcsolhattam az agyamat, amíg vele beszéltem.

 - Elena, szia, figyelj… - kezdtem, aztán elakadtam. Mégis mit lehet ilyenkor mondani? „Nem tudnál segíteni, asszem felkoppintottak?” Ezt mégsem mondhatom. Valószínűleg Elena is hallhatta, hogy valami nincs rendben, mert megszólalt.

 - Minden rendben van? – kérdezte.

 - Igen – vágtam rá szinte azonnal, aztán ahogy belegondoltam, néhány másodperc késedelemmel újra rávágtam valamit. – Nem. – Kínomban felnevettem, és beletúrtam a hajamba. – Nem tudom.

 - Mi történt, Caroline? – kérdezte most már komoly hangon Elena.

 - Ez… ez igazából nem olyan dolog, amiről szívesen beszélnék a telefonba – böktem ki végül, amire Elena valószínűleg azonnal reagálhatott, mert háttérből egy férfi hangosan felnyögött. Vagyis nem a koleszben, hanem Damonnél volt. Remek. Sikerült jól elrontanom a reggelüket…

 - Sietek – mondta Elena.

 - Most csak szórakozol, ugye? – hallottam a távolból Damon dühös kérdését, és egy pillanatra elfeledkeztem a terhességről, és elmosolyodtam.

 - Sajnálom, hogy megzavartalak titeket – mentegetőztem.

 - Ugyan már. Damon csak morcos tud lenni, ha nem kapja meg azonnal, amit akar, szóval most várnia kell – mondta nevetve Elena, és egy újabb nyögés hangzott fel. – Mindjárt ott leszek – tette még hozzá.

 - Várj egy picit – szólaltam gyorsan meg, mielőtt még letehette volna a telefont. – Meg tudnál nekem tenni egy szívességet, miközben ide jössz?

 - Mond.

 - Be … be tudnál ugrani egy boltba, és vennél nekem egy terhességi tesztet?

…

 - Mennyi idő van még hátra? – kérdeztem milliomodszorra nagyon rövid idő alatt, miközben a lábaimon doboltam a kezemmel.

 - Öt másodperccel kevesebb, mint amikor a legutóbb kérdezted – válaszolta nyugodtan Elena, rá sem nézve az órájára. – Nyugalom, Caroline. Ez csak két perc. Egy része már le is lelt.

 - Csak két perc? – kérdeztem vissza megismételve a szavait, és úgy éreztem, a fejem mindjárt szétrobban. Egész életemben nem ment ilyen lassan az idő, mint most, és úgy tűnt, hogy amit én két órának éreztem, igazából nem volt több fél percnél. – Nem te vagy az, aki arra vár, hogy megtudja, hogy terhes-e, oké? Ez kész kínzás.

 - Miért vagy ennyire kiakadva? Mert oké, tudom, kicsit korai, de szereted Niket, nem? – kérdezte értetlenkedve, de mielőtt válaszolhattam volna, hirtelen tágra nyíltak a szemei. – Úr Isten, Caroline, lehet, hogy nem is Nik az apa? Lefeküdtél valaki mással Nik háta mögött? Caroline, hogy tehetted ezt? Hiszen miatta sóvárogtál majdnem egy éven keresztül, és most meg éppen hogy megkaptad, megcsalod? Mégis mit gondoltál? Tudod mit? Tudom, mit gondoltál. Nem gondolkoztál. Mert ha gondolkoztál volna…

És ez így ment tovább és tovább. Amikor Elenának valamilyen összeesküvés elmélet megfogalmazódott a fejében, legyen az egy aprócska szó mögé látott „gonosz terv” vagy egy teljesen félreértelmezett idegesség, megállíthatatlan volt. Csak mondta és mondta a magáét, és csak akkor volt az embernek esélye közbevágni mellette, amikor levegőt vett.

 - Elena! – szóltam közbe a második levegővételénél, mert ugyan kivételesen nem idegesített az elmélete, mert legalább telt vele az idő, de már kicsit kezdett sok lenni belőle. – Nem feküdtem le mással. Szeretem Niket, és soha nem tennék vele ilyesmit – jelentettem ki, mire kifújta azt a rengeteg levegőt, amit azért vett, hogy folytassa az elméletét. – Én csak… nem tudom pontosan, mit is érzek ezzel az egésszel kapcsolatban – próbáltam megmagyarázni a dolgot. – Még túl fiatal vagyok ehhez. Éppen hogy 21 vagyok, és igen, szeretem Niket. Őrülten szeretem, és ezt valószínűleg ő is tudja, tekintve, hogy tudja, hogy már nyáron is szerelmes voltam belé, de azt nem tudom, hogy ő pontosan mit érez. Úgy értem, együtt vagyunk, és nagyon jól érezzük magunkat együtt, de…

 - De mi, Caroline? – kérdezte közbevágva Elena. – Most komolyan ezen töröd a fejedet? Nik szeret. És ez mindenkinek világos, aki csak öt percet eltöltött veletek. Ahogy rád néz, minden az arcára van írva.

 - Akkor miért nem mondja egyszerűen ki? Többször is elmondtam neki, nem is, gyakorlatilag üvöltöttem neki, amikor felbukkant újra, és most, hogy újra együtt vagyunk, semmi.

 - Mert ő is csak pasi! – nevetett fel Elena. – És a pasik nem szeretik kimondani az ilyen dolgokat.

 - Nálatok Damonnel ki mondta ki először – szegeztem neki a kérdést, és amikor Elena válaszként csak az ajkába harapott, bólintottam. – Sejtettem – motyogtam. Damon és Elena kapcsolata teljesen más volt, és habár folyamatosan egymás torkának estek, bármit megtettek volna egymásért.

 - Letelt az idő – hallottam hirtelen Elena hangját, és ahogy felnéztem rá, felém nyújtotta a terhességi tesztet. Remegő kézzel vettem ki a kezéből, de nem néztem meg azonnal. Ha őszinte akartam lenni magammal, nem akartam tudni. Nem akartam, mert akkor legalább még egy rövid ideig tettethettem azt, hogy tényleg van esély arra, hogy a teszt negatív legyen. Pedig erre semmi esély sem volt, és ezt jól tudtam.

Vettem egy mély levegőt, és megfordítottam. Egyáltalán nem lepett meg, hogy pozitív lett, és az sem, ahogy összeszorult a mellkasom. Hirtelen bevillant egy nagyon régi beszélgetés, ami még a nyáron történt kettőnk között, és éreztem, hogy nem fogom tudni visszafogni a könnyeimet. Némán átnyújtottam a tesztet Elenának, és a térdemre könyökölve a kezembe temettem az arcomat.

 - Ha eddig szeretett is, ezek után biztos, hogy meg fog utálni – motyogtam inkább magamnak, de nem elég halkan, így Elena is meghallotta.

 - Ugyan miért mondanál ilyet? – kérdezte hitetlenkedve.

 - Emlékszel arra, amikor nyáron egy napot késett, és rögtön azt hitted, hogy terhes vagy – néztem fel rá, és miközben letöröltem a könnyeimet az arcomról, ő bólintott. – Tudom, hogy megígértem, hogy nem mondom el senkinek, de Niknek mégis elmondtam, és teljesen kiakadt. Olyanokat mondott, hogy ha tényleg terhes vagy, az elrontja az egész életedet, hogy túl fiatal vagy még ehhez, és hogy ő Damon helyében azt javasolná, hogy vetesd el a babát.

Elena némán bámult rám.

 - Nem tudom, hogy soha nem akar gyereket, vagy csak még túl korainak gondolja, vagy így akarta kifejezni, hogy nem én vagyok az, akivel a családalapítást elképzelni, de egy dolog biztos: nem akar gyereket – mondtam, és abban a pillanatban, hogy kimondtam az utolsó mondatot, biztos voltam benne, hogy Nik akarja-e vagy nem, én akartam a kicsit. Még ha ezzel a kapcsolatunknak vége is, nem lettem volna képes elmenni abortuszra. Még csak a gondolatától is kirázott a hideg. Persze, azt el fogom neki mondani, hogy annyira száll be, amennyire akar, és nem fogom utálni, ha lelép – megint -, de abban biztos voltam, hogy ha így dönt, abból már nem fogok tudni újra talpra állni.

A kérdés már csak az volt, hogyan fogom elmondani neki. Abban a pillanatban az sem lepett volna meg, hogy ha oda álltam volna elé, és egy hang sem jött volna ki a torkomból, ugyanis fogalmam sem volt, hogyan kellene csinálnom. Mintha Elena csak olvasott volna a gondolataimban, megszólalt.

 - Lehet, hogy ez most hülyeségnek fog tűnni, de mi lenne, ha Damonnel és velem Mystic Fallsba? – kérdezte, én pedig meglepetten néztem fel rá. – Úgy tűnik, most jól jönne egy-két nap távol Niktől, és akkor legalább fel tudnád magad kicsit készíteni arra, hogy hogyan is akarod elmondani neki. Mert titeket ismerve abban biztos vagyok, hogy maximum délután át fog jönni hozzád – főleg azután, hogy a moziban is szarul voltál. Szóval hacsak nem akarod azt tettetni, hogy minden rendben van, és tudom, hogy te vagy a világ talán legrosszabb színésze, szerintem ez egész jó megoldás lenne. Kicsit lenyugszol, megbarátkozol a gondolattal, hogy anya leszel, és néhány nap múlva beszélsz Nikket is róla. Na, mit szólsz?

Egy jó hosszú percig csak bámultam rá némán, majd még mindig minden szó nélkül szorosan megöleltem. Nem véletlenül volt Elena Gilbert a legjobb barátnőm.

…

A Feel csak úgy belehasított a kocsi levegőjébe, habár szólt a zene, és Damon és Elena is beszélgettek. Azonnal felkaptam a fejem, de nem csak én, hanem Elena is.

 - Újra beállítottad neki ezt? – kérdezte, próbálva ezzel kicsit megnyugtatni, én pedig megráztam a fejemet.

 - Sosem változtattam meg – vontam meg a vállamat, majd vettem egy mély levegőt, és megnyomtam a fogadás gombot.

 - Szia – szóltam bele a telefonba, közben pedig az agyamban újra lejátszottam azt, amit mondani akartam.

- Szia! A koleszben vagy? Korábban elszabadultam, és gondoltam, átmehetnék, megnézni hogy vagy. Esetleg ha már tényleg jól vagy, behajthatnám azt a megígért kiengesztelést – mélyült el a hangja, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam a telhetetlenségén. Akárhol voltunk, akármennyi volt az idő, mindig úgy tűnt, hogy Nik sosem képes beérni velem, és ezt mindig is imádtam benne.

 - Igazából… kezdtem, majd vettem egy mély levegőt, és csak úgy kiböktem. – Éppen egy kocsiban vagyok Damonnel és Elenával, és Mystic Fallsba megyünk.

 - Mystic Fallsba? – kérdezett vissza Nik döbbenten, én pedig bólintottam, habár tudtam, hogy nem láthatja. – Mégis minek mész te Mystic Fallsba? Mi történt a mi terveinkkel? És miért velük mész?

Dühös volt, lehetett hallani a hangján.

 - Reggel hívott anyu, és sokat beszélgettünk, és rájöttem, hogy karácsony óta nem láttam, és hiányzik, ezért megígértem neki, hogy L.A. előtt néhány napra leugrok hozzá. De nyugi, a világért sem mondanám le L.A. csak pár nappal később repülök majd utánad.

 - Biztos?

 - Igen.

 - És miért nem szóltál erről előbb? – kérdezte, most már lenyugodva, és a hangjában mást már megbántottság tükröződött. Remek. Tényleg.

  - Minden olyan gyorsan történt, és Elenáék ma indultak, én pedig nem akartam egyedül utazni, és tudom, hogy neked a következő néhány napba fontos tárgyalásod van, ezért nem kértelek csak meg téged, viszont ha Elenáékkal akartam menni, gyorsan kellett pakolnom.

 - Egyszer még a sírba viszel, ugye tudsz róla? – sóhajtott fel a vonal másik végén Nik, én pedig halkan felnevettem. – Biztos nem én tettem vagy mondtam valamit, amivel megbántottalak, és most előlem menekülsz?

 - Biztos – vágtam rá. – Nem tettél vagy mondtál semmi rosszat – nyugtattam meg, és kifejezetten figyeltem, hogy a menekülős részről ne mondjak semmi. Mert azt csináltam. Menekültem előle.

 - Hívj fel, ha megérkeztetek, oké? – kérdezte, én pedig beleegyeztem, és miután elköszöntünk egymástól, letettem a telefont. Akkor vettem csak észre, hogy időközben valaki lehalkította a rádiót, és Elenáék sem beszélgettek már.

 - Szóóval… - szólalt meg Damon az „ó” betűt jó sokáig elhúzva -, lehet, hogy nem Niké a baba, és azért vagy ennyire bepánikolva?

Le esett az állam a kérdésére. Nem tudtam, kire legyek jobban dühös – Damonre, mivel ma már ő volt a második, aki ezt a kérdést feltette, és már most tudtam, hogy ezt a kérdést utálom legjobban a világon, vagy Elenára, akit kifejezetten megkértem, hogy ne mondja el senkinek; főleg Damonnek ne.

 - Sajnálom – fordult nézett hátra az anyósülésből Elena bűnbánó arckifejezéssel, én pedig egy pillanatnyi csend után csak megráztam a fejem, és legyintettem.

 - Én is elmondtam Niknek, te is elmondtad Damonnek. Kvittek vagyunk – mondtam, és csak miután kimondtam, és megláttam Elena nagyra kerekedő szemeit, döbbentem rá, hogy mit mondtam. Legszívesebben a falba vertem a fejem, és az, hogy Damon hirtelen rátaposott a fékre, amitől Elena majdnem a szélvédőn, én pedig Damon ülésének hátulján végeztük, egyértelmű volt, hogy Damon nem tudott arról az egy napos dologról.

 - Mit mondtál az előbb? – kérdezte döbbenten először felém, majd Elena felé fordulva. Egyáltalán nem törődött a többi kocsival, akik hangos dudálás mellett mentek el mellettünk. – Te terhes vagy? – kérdezte dühösen Damon, én pedig lecsúsztam az ülésemet, felkészülve, hogy ez egy hosszú és kimerítő út lesz.

______________________

Akkor:

Sleepy, úgy tűnik, nem sikerült megvezetnem téged... pedig nagyon próbálkoztam:P

Hihetetlenül élveztem a TWILY-nak az elején is Elena összeesküvés elméletét, de mivel nem adódott újra olyan helyzet, ahol ezt kiélhetném, ezért fölöslegesen nem akartam beletenni, viszont most is nagyon élveztem, és remélem, hogy ebben a történetben többször is lesz még ilyen kirohanása.:D A vége most egyértelműen egy jó nagy veszekedés kezdete volt Delenának, és alig várom már, hogy a terhesség mellett sokkal több figyelem legyen a Delena pároson is, ugyanis ők a másik kedvenc párosom a sorozatban (bármennyire is elrontották az egészet a fináléval az írók - igen,még mindig utálom őket és dühös vagyok rájuk). A következő fejezetben egyébként megérkeznek Mysfic Fallsba, és több "új" szereplő lesz, esetleg olyanok is, akik már a sorozatban halottak (vagyis kb. midenki,mivel kb. csak a kedvenc szereplőimet nyírták ki-.-""), de nem feltétlenül lesz olyan kapcsolatuk egymással, vagy éppen Caroline-nal, mint a soriban. Többet majd a következő fejezetnél:)