Don't Let Me Go Just Yet - II. fejezet

Hali mindenkinek!:)

Tudom, hogy a kommentekben még péntekre, max. tegnapra ígértem az új fejezetet, bocsi, hogy nem hoztam, de az internetem úgy döntött, hogy szabadságra megy, és egyszerűen bedöglött, szóval nem tudtam hozni. Most viszont már jó, úgyhogy itt az új fejezet.:)

Annyira örültem, hogy ennyire tetszik nektek a baba ötlet, és már néhányan ki is fejeztétek, hogy fiút vagy lányt akartok, ezért arra gondoltam, hogy ha mást neki is, csak azt írjátok meg egy rövid kommentben, hogy kisfiút vagy kislányt akarnátok ti Nik és Caroline gyerekéhez, és hogy ti hogy neveznétek el őt. Ki tudja, talán pont megtetszik az egyik név, és azt választom;)

A fejezet után egy-két gondolatom még van, egyébként jó szórakozást a fejezethez:)

Don't Let Me Go Just Yet - II. fejezet

Azonnal pánikba estem. Nem kellett ahhoz terhességi teszt, hogy tudjam, hogy ez nem csak egy egyszerű csúszás. Két nap után valószínűleg még reménykednék; több mint két hét után esély sincs szinte ilyenre, és én ezt pontosan tudtam.

A fejem olyan volt, mintha csatatérré változott volna. Ezer meg ezer gondolat mintha egyszerre támadta volna meg a fejemet, és fogalmam sem volt, melyikkel is törődjek először. Azt sem tudtam, mit érzek pontosan a dologgal kapcsolatban, és mielőtt még jobban pánikolhattam volna, kivettem a zsebemből a telefont és tárcsáztam az egyetlen személyt, aki abban a pillanatban eszembe jutott, és akiben teljesen megbíztam.

Az a rövid idő, amíg arra vártam, hogy felvegye a telefont, gyilkos volt. Képtelen voltam leállítani az agyamat, pedig tudtam, hogy még nem száz százalék a terhesség. Viszont volt bennem egy olyan érzés, hogy hamarosan az lesz már. Abban viszont már nem voltam olyan biztos, hogy hogyan is fogom utána érezni magam.

Szerettem Niket, nem erről volt szó. Fülig szerelmes voltam belé, és tudtam, hogy ez egyhamar nem fog megváltozni, de abban a pillanatban elbizonytalanodtam. Igen, együtt voltunk, és talán még az előző nyáron sem voltunk ilyen boldogok, de nem tudhattam biztosra, hogy szeret-e. Egyszer sem mondta ki. Lehet, hogy ez egy ilyen pasi dolog, és más helyzetben valószínűleg meg is értettem volna, hogy nem olyan nyitott az érzelmeivel kapcsolatban, most viszont valószínűleg sokkal nyugodtabb lettem volna, ha tudom, hogy szeret. Ha tudom, hogy az apja a lehetséges gyerekemnek szeret.

 - Halló? – Elena hangja zörrentett ki a gondolatmenetemből a harmadik kicsöngés után, aminek leírhatatlanul örültem. Legalább addig lekapcsolhattam az agyamat, amíg vele beszéltem.

 - Elena, szia, figyelj… - kezdtem, aztán elakadtam. Mégis mit lehet ilyenkor mondani? „Nem tudnál segíteni, asszem felkoppintottak?” Ezt mégsem mondhatom. Valószínűleg Elena is hallhatta, hogy valami nincs rendben, mert megszólalt.

 - Minden rendben van? – kérdezte.

 - Igen – vágtam rá szinte azonnal, aztán ahogy belegondoltam, néhány másodperc késedelemmel újra rávágtam valamit. – Nem. – Kínomban felnevettem, és beletúrtam a hajamba. – Nem tudom.

 - Mi történt, Caroline? – kérdezte most már komoly hangon Elena.

 - Ez… ez igazából nem olyan dolog, amiről szívesen beszélnék a telefonba – böktem ki végül, amire Elena valószínűleg azonnal reagálhatott, mert háttérből egy férfi hangosan felnyögött. Vagyis nem a koleszben, hanem Damonnél volt. Remek. Sikerült jól elrontanom a reggelüket…

 - Sietek – mondta Elena.

 - Most csak szórakozol, ugye? – hallottam a távolból Damon dühös kérdését, és egy pillanatra elfeledkeztem a terhességről, és elmosolyodtam.

 - Sajnálom, hogy megzavartalak titeket – mentegetőztem.

 - Ugyan már. Damon csak morcos tud lenni, ha nem kapja meg azonnal, amit akar, szóval most várnia kell – mondta nevetve Elena, és egy újabb nyögés hangzott fel. – Mindjárt ott leszek – tette még hozzá.

 - Várj egy picit – szólaltam gyorsan meg, mielőtt még letehette volna a telefont. – Meg tudnál nekem tenni egy szívességet, miközben ide jössz?

 - Mond.

 - Be … be tudnál ugrani egy boltba, és vennél nekem egy terhességi tesztet?

…

 - Mennyi idő van még hátra? – kérdeztem milliomodszorra nagyon rövid idő alatt, miközben a lábaimon doboltam a kezemmel.

 - Öt másodperccel kevesebb, mint amikor a legutóbb kérdezted – válaszolta nyugodtan Elena, rá sem nézve az órájára. – Nyugalom, Caroline. Ez csak két perc. Egy része már le is lelt.

 - Csak két perc? – kérdeztem vissza megismételve a szavait, és úgy éreztem, a fejem mindjárt szétrobban. Egész életemben nem ment ilyen lassan az idő, mint most, és úgy tűnt, hogy amit én két órának éreztem, igazából nem volt több fél percnél. – Nem te vagy az, aki arra vár, hogy megtudja, hogy terhes-e, oké? Ez kész kínzás.

 - Miért vagy ennyire kiakadva? Mert oké, tudom, kicsit korai, de szereted Niket, nem? – kérdezte értetlenkedve, de mielőtt válaszolhattam volna, hirtelen tágra nyíltak a szemei. – Úr Isten, Caroline, lehet, hogy nem is Nik az apa? Lefeküdtél valaki mással Nik háta mögött? Caroline, hogy tehetted ezt? Hiszen miatta sóvárogtál majdnem egy éven keresztül, és most meg éppen hogy megkaptad, megcsalod? Mégis mit gondoltál? Tudod mit? Tudom, mit gondoltál. Nem gondolkoztál. Mert ha gondolkoztál volna…

És ez így ment tovább és tovább. Amikor Elenának valamilyen összeesküvés elmélet megfogalmazódott a fejében, legyen az egy aprócska szó mögé látott „gonosz terv” vagy egy teljesen félreértelmezett idegesség, megállíthatatlan volt. Csak mondta és mondta a magáét, és csak akkor volt az embernek esélye közbevágni mellette, amikor levegőt vett.

 - Elena! – szóltam közbe a második levegővételénél, mert ugyan kivételesen nem idegesített az elmélete, mert legalább telt vele az idő, de már kicsit kezdett sok lenni belőle. – Nem feküdtem le mással. Szeretem Niket, és soha nem tennék vele ilyesmit – jelentettem ki, mire kifújta azt a rengeteg levegőt, amit azért vett, hogy folytassa az elméletét. – Én csak… nem tudom pontosan, mit is érzek ezzel az egésszel kapcsolatban – próbáltam megmagyarázni a dolgot. – Még túl fiatal vagyok ehhez. Éppen hogy 21 vagyok, és igen, szeretem Niket. Őrülten szeretem, és ezt valószínűleg ő is tudja, tekintve, hogy tudja, hogy már nyáron is szerelmes voltam belé, de azt nem tudom, hogy ő pontosan mit érez. Úgy értem, együtt vagyunk, és nagyon jól érezzük magunkat együtt, de…

 - De mi, Caroline? – kérdezte közbevágva Elena. – Most komolyan ezen töröd a fejedet? Nik szeret. És ez mindenkinek világos, aki csak öt percet eltöltött veletek. Ahogy rád néz, minden az arcára van írva.

 - Akkor miért nem mondja egyszerűen ki? Többször is elmondtam neki, nem is, gyakorlatilag üvöltöttem neki, amikor felbukkant újra, és most, hogy újra együtt vagyunk, semmi.

 - Mert ő is csak pasi! – nevetett fel Elena. – És a pasik nem szeretik kimondani az ilyen dolgokat.

 - Nálatok Damonnel ki mondta ki először – szegeztem neki a kérdést, és amikor Elena válaszként csak az ajkába harapott, bólintottam. – Sejtettem – motyogtam. Damon és Elena kapcsolata teljesen más volt, és habár folyamatosan egymás torkának estek, bármit megtettek volna egymásért.

 - Letelt az idő – hallottam hirtelen Elena hangját, és ahogy felnéztem rá, felém nyújtotta a terhességi tesztet. Remegő kézzel vettem ki a kezéből, de nem néztem meg azonnal. Ha őszinte akartam lenni magammal, nem akartam tudni. Nem akartam, mert akkor legalább még egy rövid ideig tettethettem azt, hogy tényleg van esély arra, hogy a teszt negatív legyen. Pedig erre semmi esély sem volt, és ezt jól tudtam.

Vettem egy mély levegőt, és megfordítottam. Egyáltalán nem lepett meg, hogy pozitív lett, és az sem, ahogy összeszorult a mellkasom. Hirtelen bevillant egy nagyon régi beszélgetés, ami még a nyáron történt kettőnk között, és éreztem, hogy nem fogom tudni visszafogni a könnyeimet. Némán átnyújtottam a tesztet Elenának, és a térdemre könyökölve a kezembe temettem az arcomat.

 - Ha eddig szeretett is, ezek után biztos, hogy meg fog utálni – motyogtam inkább magamnak, de nem elég halkan, így Elena is meghallotta.

 - Ugyan miért mondanál ilyet? – kérdezte hitetlenkedve.

 - Emlékszel arra, amikor nyáron egy napot késett, és rögtön azt hitted, hogy terhes vagy – néztem fel rá, és miközben letöröltem a könnyeimet az arcomról, ő bólintott. – Tudom, hogy megígértem, hogy nem mondom el senkinek, de Niknek mégis elmondtam, és teljesen kiakadt. Olyanokat mondott, hogy ha tényleg terhes vagy, az elrontja az egész életedet, hogy túl fiatal vagy még ehhez, és hogy ő Damon helyében azt javasolná, hogy vetesd el a babát.

Elena némán bámult rám.

 - Nem tudom, hogy soha nem akar gyereket, vagy csak még túl korainak gondolja, vagy így akarta kifejezni, hogy nem én vagyok az, akivel a családalapítást elképzelni, de egy dolog biztos: nem akar gyereket – mondtam, és abban a pillanatban, hogy kimondtam az utolsó mondatot, biztos voltam benne, hogy Nik akarja-e vagy nem, én akartam a kicsit. Még ha ezzel a kapcsolatunknak vége is, nem lettem volna képes elmenni abortuszra. Még csak a gondolatától is kirázott a hideg. Persze, azt el fogom neki mondani, hogy annyira száll be, amennyire akar, és nem fogom utálni, ha lelép – megint -, de abban biztos voltam, hogy ha így dönt, abból már nem fogok tudni újra talpra állni.

A kérdés már csak az volt, hogyan fogom elmondani neki. Abban a pillanatban az sem lepett volna meg, hogy ha oda álltam volna elé, és egy hang sem jött volna ki a torkomból, ugyanis fogalmam sem volt, hogyan kellene csinálnom. Mintha Elena csak olvasott volna a gondolataimban, megszólalt.

 - Lehet, hogy ez most hülyeségnek fog tűnni, de mi lenne, ha Damonnel és velem Mystic Fallsba? – kérdezte, én pedig meglepetten néztem fel rá. – Úgy tűnik, most jól jönne egy-két nap távol Niktől, és akkor legalább fel tudnád magad kicsit készíteni arra, hogy hogyan is akarod elmondani neki. Mert titeket ismerve abban biztos vagyok, hogy maximum délután át fog jönni hozzád – főleg azután, hogy a moziban is szarul voltál. Szóval hacsak nem akarod azt tettetni, hogy minden rendben van, és tudom, hogy te vagy a világ talán legrosszabb színésze, szerintem ez egész jó megoldás lenne. Kicsit lenyugszol, megbarátkozol a gondolattal, hogy anya leszel, és néhány nap múlva beszélsz Nikket is róla. Na, mit szólsz?

Egy jó hosszú percig csak bámultam rá némán, majd még mindig minden szó nélkül szorosan megöleltem. Nem véletlenül volt Elena Gilbert a legjobb barátnőm.

…

A Feel csak úgy belehasított a kocsi levegőjébe, habár szólt a zene, és Damon és Elena is beszélgettek. Azonnal felkaptam a fejem, de nem csak én, hanem Elena is.

 - Újra beállítottad neki ezt? – kérdezte, próbálva ezzel kicsit megnyugtatni, én pedig megráztam a fejemet.

 - Sosem változtattam meg – vontam meg a vállamat, majd vettem egy mély levegőt, és megnyomtam a fogadás gombot.

 - Szia – szóltam bele a telefonba, közben pedig az agyamban újra lejátszottam azt, amit mondani akartam.

- Szia! A koleszben vagy? Korábban elszabadultam, és gondoltam, átmehetnék, megnézni hogy vagy. Esetleg ha már tényleg jól vagy, behajthatnám azt a megígért kiengesztelést – mélyült el a hangja, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam a telhetetlenségén. Akárhol voltunk, akármennyi volt az idő, mindig úgy tűnt, hogy Nik sosem képes beérni velem, és ezt mindig is imádtam benne.

 - Igazából… kezdtem, majd vettem egy mély levegőt, és csak úgy kiböktem. – Éppen egy kocsiban vagyok Damonnel és Elenával, és Mystic Fallsba megyünk.

 - Mystic Fallsba? – kérdezett vissza Nik döbbenten, én pedig bólintottam, habár tudtam, hogy nem láthatja. – Mégis minek mész te Mystic Fallsba? Mi történt a mi terveinkkel? És miért velük mész?

Dühös volt, lehetett hallani a hangján.

 - Reggel hívott anyu, és sokat beszélgettünk, és rájöttem, hogy karácsony óta nem láttam, és hiányzik, ezért megígértem neki, hogy L.A. előtt néhány napra leugrok hozzá. De nyugi, a világért sem mondanám le L.A. csak pár nappal később repülök majd utánad.

 - Biztos?

 - Igen.

 - És miért nem szóltál erről előbb? – kérdezte, most már lenyugodva, és a hangjában mást már megbántottság tükröződött. Remek. Tényleg.

  - Minden olyan gyorsan történt, és Elenáék ma indultak, én pedig nem akartam egyedül utazni, és tudom, hogy neked a következő néhány napba fontos tárgyalásod van, ezért nem kértelek csak meg téged, viszont ha Elenáékkal akartam menni, gyorsan kellett pakolnom.

 - Egyszer még a sírba viszel, ugye tudsz róla? – sóhajtott fel a vonal másik végén Nik, én pedig halkan felnevettem. – Biztos nem én tettem vagy mondtam valamit, amivel megbántottalak, és most előlem menekülsz?

 - Biztos – vágtam rá. – Nem tettél vagy mondtál semmi rosszat – nyugtattam meg, és kifejezetten figyeltem, hogy a menekülős részről ne mondjak semmi. Mert azt csináltam. Menekültem előle.

 - Hívj fel, ha megérkeztetek, oké? – kérdezte, én pedig beleegyeztem, és miután elköszöntünk egymástól, letettem a telefont. Akkor vettem csak észre, hogy időközben valaki lehalkította a rádiót, és Elenáék sem beszélgettek már.

 - Szóóval… - szólalt meg Damon az „ó” betűt jó sokáig elhúzva -, lehet, hogy nem Niké a baba, és azért vagy ennyire bepánikolva?

Le esett az állam a kérdésére. Nem tudtam, kire legyek jobban dühös – Damonre, mivel ma már ő volt a második, aki ezt a kérdést feltette, és már most tudtam, hogy ezt a kérdést utálom legjobban a világon, vagy Elenára, akit kifejezetten megkértem, hogy ne mondja el senkinek; főleg Damonnek ne.

 - Sajnálom – fordult nézett hátra az anyósülésből Elena bűnbánó arckifejezéssel, én pedig egy pillanatnyi csend után csak megráztam a fejem, és legyintettem.

 - Én is elmondtam Niknek, te is elmondtad Damonnek. Kvittek vagyunk – mondtam, és csak miután kimondtam, és megláttam Elena nagyra kerekedő szemeit, döbbentem rá, hogy mit mondtam. Legszívesebben a falba vertem a fejem, és az, hogy Damon hirtelen rátaposott a fékre, amitől Elena majdnem a szélvédőn, én pedig Damon ülésének hátulján végeztük, egyértelmű volt, hogy Damon nem tudott arról az egy napos dologról.

 - Mit mondtál az előbb? – kérdezte döbbenten először felém, majd Elena felé fordulva. Egyáltalán nem törődött a többi kocsival, akik hangos dudálás mellett mentek el mellettünk. – Te terhes vagy? – kérdezte dühösen Damon, én pedig lecsúsztam az ülésemet, felkészülve, hogy ez egy hosszú és kimerítő út lesz.

______________________

Akkor:

Sleepy, úgy tűnik, nem sikerült megvezetnem téged... pedig nagyon próbálkoztam:P

Hihetetlenül élveztem a TWILY-nak az elején is Elena összeesküvés elméletét, de mivel nem adódott újra olyan helyzet, ahol ezt kiélhetném, ezért fölöslegesen nem akartam beletenni, viszont most is nagyon élveztem, és remélem, hogy ebben a történetben többször is lesz még ilyen kirohanása.:D A vége most egyértelműen egy jó nagy veszekedés kezdete volt Delenának, és alig várom már, hogy a terhesség mellett sokkal több figyelem legyen a Delena pároson is, ugyanis ők a másik kedvenc párosom a sorozatban (bármennyire is elrontották az egészet a fináléval az írók - igen,még mindig utálom őket és dühös vagyok rájuk). A következő fejezetben egyébként megérkeznek Mysfic Fallsba, és több "új" szereplő lesz, esetleg olyanok is, akik már a sorozatban halottak (vagyis kb. midenki,mivel kb. csak a kedvenc szereplőimet nyírták ki-.-""), de nem feltétlenül lesz olyan kapcsolatuk egymással, vagy éppen Caroline-nal, mint a soriban. Többet majd a következő fejezetnél:)