Set Your Guilt Free

Sziasztok!
Ahogy tegnap mondtam már, hoztam is a Klaroline fic fordítást. Ez egy elképzeld történet a 3×14-es, bálos részhez a már kijött still képek alapján. A történet 16-os korhatárú. Van benne leíró rész, de mivel nem olyan grafikus, ezért 16-os csak a korhatár.
Az eredeti történet írója candicemorgans, a történetet pedig itt találhatjátok meg: http://candicemorgans.tumblr.com/post/16211341809
Jó szórakozást az olvasáshoz, és kommenteljetek, hogy mi a véleményetek róla!:)

Set Your Guilt Free

Van egy egyfajta óvatos kegyelem abban, ahogy viselkedik. Egyfajta modorosság, ami folyamatosan felhívja az emberek figyelmét. Mindenki ismeri őt, és tudja, hogy a jelenléte lenyűgöző. A vendégek szétszóródtak, és meg sem próbálják elrejteni a kíváncsiságukat a titokzatos vendéglátóval kapcsolatban, de Caroline gyanítja, hogy senki sem tud a gonosz szörnyről, ami a felszín alatt lakozik. Ismerős volt neki a helyzet. Emlékezett még rá, amikor egy bizonyos Damon Salvatore-hoz vonzódott. Ha a múlt tanúsított bármit is, az lenne a legokosabb, ha emlékeztetné magát arra a rémálomra. Megbocsátott Damonnek minden esze ellenére, és most itt állt, készen megismételni ezt az ostoba hibát.
Caroline tekintete sokkal tovább időzött rajta, mint kellett volna. Minden mozdulatára összpontosított, még azután is, hogy észrevette Elena rosszalló pillantásait. Figyelmen kívül hagyta őket, minden egyes alkalommal felvonva a szemöldökét, amikor a barátja a táncparkettre lépett Damonnel.
Ez volt az a pillanat, amikor a párra koncentrált, hogy úgy tűnt, a férfi eltűnt. Amikor visszanézett a sarokba, már nem volt ott, egyedül hagyva Tylert, amíg meg nem jelent Matt, hogy fojtott hangon beszéljenek. Azon kapta magát, hogy abba az irányba tesz egy lépést, készen arra, hogy közéjük álljon, bármilyen verekedés kezdődne.
Pislogott egyet, és ott volt ő, közvetlenül előtte.
- A karláncomat viselek – jegyezte meg.
- Illik a ruhámhoz – válaszolt egy béna próbálkozással, hogy elterelje a témát. Nem akarta bevallani, hogy gondoskodott róla, hogy a karlánc menjen a ruhához, miután megkapta a meghívást. Klaus felnevetett, majd újra a lány csuklójára nézett. Caroline szeme összeszűkült, majd a kifogásolt ékszerhez nyúlt, hogy levegye.
- Hagy magadon – dörmögte Klaus, és hirtelen a keze a lány csuklóján volt, nem engedve levenni a karkötőt. Visszakapcsolta a láncot, a kezével alig hozzáérve Caroline bőréhez. – Táncolunk? A barátaid azt gyanítják, hogy éppen megfenyegetlek.
- A tánc csak megerősíti őket ebben – suttogta sietve a lány, de Klaus nem figyelt rá. Helyette megragadta a kezét, és a táncparkett felé vezette. A szeme sarkából egy rövid pillanatra elkapta Elenát, aki éppen Stefannel táncolt.
- Adjunk nekik egy kis műsort – suttogta a fülébe, Caroline pedig érezte, ahogy borzongás fut végig a gerincén, amint megérezte a férfi lélegzetét a nyakán.
- Nem lehet.
- Mit nem lehet, szerelmem?
- Nem táncolhatok veled – sziszegte Caroline, bár Klaus keze már a hátán volt, az övé pedig a férfi nyaka körül.
- Már azt csinálod – mutatott rá a lényegre egy önelégült mosollyal. – Ne legyél ilyen nehéz eset, drágám.
- Fejezd be.
- Tessék?
- Fejezd be a beceneveket.
- Kényelmetlenül érzed magad miattam, Caroline? – Klaus elvigyorodott, Caroline pedig érezte, ahogy a hideg futkos a hátán. Majdnem össze is rezzent tőle, a férfi szórakoztatására.
- Igen.
- Borzalmasan hazudsz, szerelmem - mondta. Már sokkal közelebb volt hozzá, és a lány rájött, hogy észre sem vette, ahogy közelebb mozdult. De felsóhajtott, amikor Klaus még közelebb húzta magához, alig hagyva közöttük teret. – Élvezed ezt.
- Nem, nem élvezem! – kiáltotta, amivel sikerült majdnem mindenki figyelmét felkelteni a szobában.
- Nem kerülheted el örökké – mondta Klaus, ahogy Caroline ellépett tőle. Mikor lett vége a zenének? Klaus előrehajolt, és hosszan megcsókolta a lány kesztyűs kezét. Gyengéd volt; olyan gyengéd, hogy Caroline alig érezte.
- Nincs semmi, amit kerülni kéne – tagadott mindent az összeszorított fogai közül. A hangja a sok kiabálás között csak suttogás volt, de már akkor tudta, hogy a barátai mindent hallottak.
- Hazudj csak magadnak, Caroline. Talán egyszer még el is hiszed.
Ugyanolyan gyorsan tűnt el, mint ahol megjelent. Caroline ott állt, és a most már üres helyet bámulta. Az ajkai szétnyíltak, a szeme kikerekedett. Addig nem is gondolt bele abban, hogy talán igaza lehet, amíg Damon be nem lépett a látóterébe. A gondolat önmagában abszurdnak tűnt, és azon kapta magát, hogy lányos zavarában kuncog. Elena hasonló módon lépett oda hozzá, és Caroline tétlenül elgondolkozott azon, mi történhetett Stefannel. Hangot is adott a kérdésének, de a másik kettő csak várakozón nézett rá. Alig jött rá, hogy a szájuk is mozgott.
- Jól vagy, Caroline? – kérdezte Elena az ajkába harapva.
- Miért ne lennék? – vágtott vissza Caroline harapósan.
- Megfenyegetett?
- Tessék? Nem! Istenem, Elena, miért tenné?
- Szöszi, lehet, hogy elfelejtetted, de ő még mindig Klaus – válaszolt gúnyosan Damon.
- Nem fenyegetett meg – jelentette ki ismét, de Elena továbbra is őt vizslatta.
- Megigézték? – kérdezte Elena Damon felé fordulva.
- Megőrültél? Itt állok melletted, Elena, hallom, amit mondasz – sóhajtott fel, a füle mögé tűrve egy szőke göndör tincset. – De nem, nem igézett meg. Vérbénát iszom, te is tudod.
- Klaus tervez valamit, Caroline.
- Halálos bűn bált rendezni most már?
- Ne legyél idióta, Caroline – szólt rá kurtán Damon. – Nem a társadalmi helyzete miatt csinálja.
- Honnét tudod te az?
- Mert ő Klaus, Caroline! – kiáltotta Elena.
- Folyamatosan ezt mondjátok. De most komolyan, mit jelent ez? Alig tudunk róla valamit.
- Pontosan. És amit tudunk, az borzalmas.
- Hallgass Elenára, Caroline. Bármit is csinálsz vele, fejezd be.
- Rendben! Felfogtam, oké? Távol tartom magam Klaustól – morogta és elment mellettük. Hallotta Elena tiltakozását és Damon szándékát, hogy lenyugtassa, de nem törődött velük. Még az előtt kint volt az épületből, hogy az embereknek feltűnt volna, hogy eltűnt. A kendőjét szorosan a válla köré fogta, mintha ezzel legyőzhetné a hidegrázást, amit már nem érzett. Olyan csendes volt minden, hogy kifújta az eddig visszatartott levegőt. Csak akkor, a bállal a háta mögött, és a csenddel, ami körül vette, jött rá, hogy a barátait a legjobb szándék vezérelte. Caroline mindig is makacs volt, és két lábbal állt a földön, de csak ennyit tudott elviselni. A keze öntudatlanul is a nyakához emelkedett, és megérintette azt a helyet, ahol nemrég még a harapásnyom volt. Klausnak köszönte az életét, akár tetszett neki, akár nem. Annyi minden volt, amit be kellett ismernie magának.
De az agya ellenkezett vele, és azt mondta, hogy Klaus hibája, hogy Tyler megharapta. Megölte Jennát, megpróbálta őt és Tyert feláldozni, és hibriddé változtatta Tylert. Annyi megbocsáthatatlan dolgot követett el, mégis, Caroline képtelen volt elfelejteni a születés napjának éjszakáját. Nem tudta elfelejteni, ahogy felé hajolt, olyan csodákról suttogva, amiket Caroline csak remélhetett, hogy egy nap megláthat.
- Ilyen hamar elmész?
Hát persze, hát persze.
- Hagyj békén.
- Bocsáss meg, édesem, de kíváncsi vagyok, hogy miért döntöttél úgy, hogy ilyen hamar elmész a partiról.
- Fejezd be a beceneveket, Klaus! Komolyan mondom – sziszegte, mielőtt felé fordult volna.
- Caroline, elhitted azok a beceneveket – gúnyolódott a férfi, a szavak furcsán hatva a szájából -, tényleg jelentenek is valamit?
- Nem tudom – suttogta a lány, de a keménység eltűnt.
- Elhitted – vigyorodott el Klaus. – Sajnálom, hogy csalódást okoztam.
- Nem okoztál – rázta meg a fejét Caroline, és próbált mosolyogni.
- Gyere vissza.
- Jól érzem magam ittkint.
- Ez nem javaslat volt, szerelmem – jelentette ki Klaus, majd eltűnt a vigyor az arcáról. A szemei hidegek voltak, az állát megfeszítette, Caroline pedig csak nevetni tudott ezen. Annyira hozzászokott a férfi, hogy megkapja, amit akar.
- Nem vagyok a hibrided, Klaus. Nem parancsolgathatsz nekem.
- Ó, de megtehetném – kuncogott halkan, és olyan közel lépett a lányhoz, hogy annak a néhány perccel ezelőtti táncuk jutott eszébe. – Könnyedén hajlandóvá tehetnélek mindenre.
- Vérbénát iszom – sziszegte némi büszkeséggel a kijelentésben. Csak minden második nap ivott; még nem volt képes elviselni a hasában lévő fájdalmat.
- És tessék, megint hazudsz – mosolygott Klaus, Caroline pedig megrázta a fejét és megforgatta a szemét válaszul.
- Majdnem megöltél.
- Tyler ölt meg majdnem.
- De te mondtad neki, hogy harapjon meg – nevetett fel hitetlenkedve Caroline, hátrálva a férfitól, de Klaus rögtön utána kap és megragadja az alkarját, ezzel megállítva őt. – Nem érdekel, hogy megmentettél a végén. A te hibád volt, hogy egyáltalán haldokoltam.
- Még több hazugság; egyre jobban halmozódnak, nemde? – sziszegte Klaus, közelebb húzva magához a lányt. – Sokkal jobban érdekel, mint amennyire kellene.
- Kérlek, ne – suttogta Caroline, utálva magát azért, ahogy még jobban közelebb hajolt a férfihoz.
- Úgy véled, hogy ez másik oldalamat láttad meg, Caroline? Hogy csak egy félreértett teremtmény vagyok, akit helyre tudsz hozni? Azt hiszed, át tudsz változtatni egy olyan férfivá, akinek a barátaid megbocsátanának és szívesen üdvözölnék? – A hangja hideg volt, Caroline pedig azon kapta magát, hogy hevesen rázza a fejét, mintha minden állítást tagadna. De mindketten tudták, milyen igaza volt Klausnak. – Azt hiszed, hogy képes vagyok megváltozni érted?
- Persze, hogy nem – nyögte a lány, a férfi pedig kicsit összébb szorította a markát.
- Ezt hiszed, és ez rendben van – mosolyodott el egy pillanatra, egy rövid pillanatra, ami alatt Caroline tényleg azt hitte, hogy igaza van. – De szánalmasan nagyot hibázol.
- Utállak – jelentette ki a lány, és próbálta kiszabadítani a karját a férfi szorításából. – Szörnyen utállak.
- Ez teljesen lényegtelen.
A következő pillanatban Klaus már nekinyomódott, és egy hosszú másodpercbe telt Caroline-nak, hogy rájöjjön, hogy a férfi ajkai az övét kóstolgatják, és hogy nem igazán akar harcolni ellene. A dominanciáért küzdöttek, Klaus pedig elkerülhetetlenül nyert. Caroline közelebb húzódott a férfihoz, és olyan hangokat ad ki, amikre nem is számított. De Klaus visszanyögött, a kezei a lány ruhája alá csúsztak, feljebb és feljebb húzva az anyagot, amíg Caroline nem érzi a férfi kezét ott, és mielőtt meg tudta volna magát állítani, még jobban közelebb húzódott hozzá, felkiáltva, amikor úgy viszi fel a csúcsra, ahogy Caroline sosem hitte volna, hogy lehetséges. De Klaus elhúzódik, hagyja zihálni Caroline-t; tapogatta a lány az üres teret, ahogy próbált a férfi után nyúlni, mert sosem hitte volna, hogy bármi is ilyen érzés lehet.
Klaus elvigyorodott, ami feldühítette Caroline-t. A fogát vicsorgatta, megváltoztak a vonásai, és készen áll arra, hogy lecsapjon, de aztán megáll egy pillanatra, és nézte, ahogy a férfi a kezeit az ajkaihoz emelte, amik nedvesek voltak. Ha képes lett volna rá, Caroline most biztos, hogy elvörösödött volna, de nem tudott, helyette pedig ránézett a leg félelmetesebb nézésével, amire csak képes volt. Klaus elmosolyodott, a lány pedig csalódottan felsóhajtott.
De csak addig, amíg Klaus nem terem megint közvetlenül elé; a tekintetük összekapcsolódik, a kifejezésük megingathatatlan, és Caroline megengedi magának, hogy felismerje a vágyat, ami ellen harcolt. Klaus minden, amit nem kaphat meg, és minden, ami után vágyakozik.
A csókja, az érintése, a kis zihált levegővételei. Caroline mindent akart, és mindig is megvolt az a gyengesége, hogy olyan dolgokat akart, amiket nem kaphatott meg, amiket nem hozhatott helyre. Önző, a legjobbat akarja, de az egyértelmű, hogy ez nem lehet Klaus. Ő a legrosszabb a számára, és ez a gondolat csak még jobban megrészegítette Caroline-t.
Nem állította meg, amikor Klaus közelebb lépet, lerombolva az összes falat, amit a lány felépített. A férfi lehúzta a válláról a kendőt, Caroline pedig végignézte, ahogy a kis ezüst színű anyag a földre hull. Klaus tekintete csak a lányt látta, és Caroline nem tudta megállítani a sóhajt, ami elhagyta az ajkait, amikor megéezte a férfi kezét a nyakán. Nem küzdött ellene, még akkor sem, amikor Klaus a falnak nyomta. Hallotta, ahogy mindenki bent szórakozik az épületben, ahogy folytatták, és szinte azt kívánta, hogy jöjjön ki, és így tudja, hogy semmi sem tökéletes. Mert ott Caroline az élvezettől nyögött, ahogy érezte Klaus ajkait a nyakán. A férfi ujjai megtalálták a karkötőt, amit viselt, éppen azelőtt, hogy felkapta volna, így a lány a lábait Klaus dereka köré kulcsolta, és hamarosan Klaus már benne mozgott.
Lehunyta a szemét és felkiáltott, miközben érezte, ahogy Klaus belemosolygott a nyakába. Addig nem is érezte, amíg mindketten kielégülve, zihálva álltak ott, hogy a nyaka nedves a saját vérétől, és egy szakadt ruhán kívül nem maradt más, amivel megtörölhette volna magát. Klaus csak felnevetett, és odanyújtotta a lánynak a saját csuklóját, Caroline pedig talán kicsit a kelleténél erősebben mélyesztette bele a fogát a férfi karjába. De amikor meghallotta, ahogy felnyögött a férfi, alig érzett bűntudatot.
Sőt, egyáltalán nem érezte magát bűnösnek, ez pedig egyfajta megkönnyebbülést jelentett. Felnézett rá, elmosolyodott, Klaus azonban nem viszonozta a gesztust. Helyette leengedte Caroline-t a földre, majd ellépett tőle, Caroline-ba pedig belehasított a fájdalom. Utána nyúlt, hogy visszahúzza a férfit, de az ellépett tőle. A lány érezte, ahogy a könnyei elkezdtek kicsordulni a szeméből, Klaus pedig csak mosolygott. A keze lecsúszik a lány csuklójára, és még utoljára megérinti a karkötőt, majd teljesen elhúzódott. Abban a pillanatban eltűnt, amint a lány szeme már nem az ezüst karláncot nézte, és Caroline azon kapta magát, hogy hitetlenkedve zihál.
- Caroline? Caroline!
A lány felnézett, és látta, ahogy Elena siet feléje Damonnel, aki nem sokkal mögötte van. Látta Stefant közel a bejárathoz, és talán szégyellnie kellett volna magát, mivel a haja kócos volt, és a levegőben erősen érezhető volt, hogy mi is történt az előbb. Elena talán nem jött rá, de Damon és Stefan teljesen tisztában voltak a történtekkel. Caroline látta a bírálatot a szemükben. AZ alsó ajka remegni kezdett, és kiengedte magából az eddig visszafojtott sírást, letépve a csuklójáról a karkötőt olyan gyorsan, ahogy csak tudta, és a földre dobta.
Elena odaért hozzá, átölelte és hagyta, hogy a barátnője a vállán sírja ki magát. Egyikük sem a ruhájára vagy a hajára koncentrált. A legjobb barátja ott volt, a haját simogatta és megnyugtató szavakat suttogott neki, még ha nem tudta pontosan, mi is történt. Ez elég volt.
- Minden rendben lesz, Caroline – suttogta Elena, de Caroline csak megrázta a fejét.
Nem, semmiképpen sem lesz minden rendben.